Viszlát, kislány! Avagy az ártatlanság elvesztése
Tudtam, hogy most készülök \"megölni\"a bennem rejlõ kislányt, és tudtam, hogy le kell gyõznöm a félelmeimet. Ahogy rám néz, ahogy látom rajta, hogy úszik a boldogságban…
Eleget várt már rám. Talán túl sokat is. Bíztatóan simogatom a hátát, közelebb húzom. Szája újra az enyémre talál, de csak egy percre, és már halad is tovább, lefelé a nyakamon. Keze a mellemet simogatja. Kiráz tõle a hideg, és furcsa érzés tör rám, mintha valami kérlelhetetlenül lüktetne odalent, a combjaim között.
Ez lenne az igazi vágy? Amikor hozzád ér, és nem tudsz uralkodni magadon?
Folyamatosan jár az agyam, de a gondolataim tompulnak… egyre hangosabban nyögdécselek, minden önkontrollom eltûnt. Nyelve a mellbimbómmal játszik, és halad egyre lejjebb...
A kezem (igaz, kissé bátortalanul) becsúszik a nadrágjába, és simogatni kezdem.
Meglepõdött szemekkel néz rám. Nem hagyom abba, és a nadrágját kezdem lefejteni róla.
Szája a hasamon jár és megállíthatatlanul tart lefelé... márcsak pár centi... könyörgök magamban, hogy gyorsítson, gyönyörre vágyom… és egyre közelebb van... felnyögök a vágytól, már a szeméremdombomat csókolja, de a nyelve a combomra siklik, majd visszatér az ajkaimhoz.
Visszacsókolom és érzem, hogy ujját lassan tolja belém... nem feszít… mozgatni kezdi bennem... hátravetem a fejem… csak élvezni akarom... Kihúzza az ujját, utoljára kutatóan fürkészi az arcomat, az ajkaim nyitva, pihegek... kezével hozzám illeszti férfiasságát, és...
Érzem, ahogy egyre beljebb nyomja... hozzám szorítja az ágyékát…
Körmeim mélyen fúródnak a hátába, úgy érzem szétszakadok. Egyre beljebb mélyed belém, nyögök, de most nem a kéjtõl, nem is a fájdalomtól, egyszerûen ez az új érzés teljesen a hatalmába kerít. Mintha köd borulna az agyamra, úgy szorítom hozzá a csípõmet. A feszítõ érzés lassan múlik, érzem ahogyan Õ lüktet bennem, sóhajai gyorsulnak, mozgása is…
Karmolom, szorítom, csókolom, ahol tudom... mélyebben… legszívesebben még mélyebben húznám magamba... beleharapok a vállába, aztán mintha önkívületbe zuhannék.
Megszûnik a külvilág, nem látok és nem érzek mást, csak Õt. Forróság tör rám. A lábaim átfonom rajta, nem akarom elengedni.
Hátrabicsaklik a feje, érzem ahogyan hozzám simul, majd rám borul.
Feleszmélek én is. Ölelem, bújok hozzá.
- Köszönöm - suttogja.
Nem bírok válaszolni, még fel sem fogtam mi történt. Remegnek a combjaim, minden érintésre futkos a hideg a hátamon.
Szeret. Megkönnyebbülten sóhajtok. Puszit nyom a hajamra, szorosabban ölel magához.
Édes némaságba burkolózva éri õt az álom, csendben szuszog a vállamon.
Boldogság önti el a szívemet.
