Venus leckéje

Invokáció

Jöjj Erató! Adj számba ismét kedves szókat,
Hadd mondjam újra szép szavakkal mondandómat!
A költészet oltára elõtt állva, néked ádnám mindenem,
Oh csak adj új ihletet, verset, én múzsám, kedvesem.


S íme: halld Oh, nyájas olvasó, mit most elmesélek egy jó barátomtól hallottam, nem sokkal halála elõtt. Fényképész vagyok, s ebben a szakmában dolgoztam, mikor megismerkedtem Nickkel. Nagyágyú volt a szakmában, sokat tanultam tõle… – Sajnos már távozott az élõk sorából, így meséjét megerõsíteni, se cáfolni nem tudja. De miért is kételkednénk egy haldokló utolsó meséjében?
Valamiért fontosnak érezte, hogy ezt a történetet továbbadja, ahogy én is annak érzem, hogy tolmácsoljam… Története régen játszódik, talán még az idõk kezdetén – de minden bizonnyal abban a korban, amikor a fényképészek még filmmel dolgoztak, és igazi fényképeket csináltak… Elmondom hát, hogy esett meg (ahogy õ mesélte nekem) …
Az egész úgy kezdõdött, hogy Nick magára terítette a fekete vásznát, és belenézet a fényképezõgép keresõjébe. Ott látta maga elõtt élete legszebb képét. Lágyan tekerte a gép lencséjét, és beállította az élességet. Ahogy a homályból kikörvonalazódott a lány alakja, különös furcsa érzés fogta el. Ahogy nézte a fordított oldalnézetû, fejjel lefelé álló képet, úgy érezte mintha a lányt valami földöntúli aura venné körül. Szinte ragyogott. Lehet hogy csak a vakuk beállítófényei csalták meg a szemét, s a háttér egyedi megvilágítása. – de egy pillanatra mintha glóriát látott volna a lány feje fölött.
– Nézz erre, és mosolyogj… – mondta halkan, nem akarta megzavarni ezt a fenséges hangulatot.
A lány lassan fordította a fejét. Nick, amikor rápillantott a keresõre, úgy érezte az a szempár pontosan a szemébe néz. A lány ösztönösen megérezte, hogy hova, és milyen szögben kell fordulnia. Tökéletes modell volt.
Nick megnyomta a távkioldót, a gép halkan kattant, a vakuk villantak egy nagyot. A vakuvillanás utáni másodpercben teljesen elsötétedett minden, a lámpák elhalványultak, a vakú fénye is szertefoszlott a térben. Sötét volt. Nick mégis látni vélt valami vibráló fényt, ahogy körbefonta a lány testét, ahogy átjárta minden egyes porcikáját. Fény volt – minden bizonnyal az volt. Valami misztikus és megmagyarázhatatlan jelenség. – vélte a férfi.
Noha még sohasem látott ilyent azelõtt, nem tulajdonított neki különösebb figyelmet. Jobb kezével erõsen meghúzta a filmtovábbítókart – kicsit szorult, ezért óvatosan kellett vele bánnia, de mégis határozottan. Hallotta ahogy az apró görgõkön átsiklik a celluloid. Hallotta ahogy megfeszül, s a rugók kattanásából tudta, most már készen áll a gép egy újabb felvételre.
Kibújt a fekete lepel alól. Gondosan letakarta vele a gépet. Aztán a modell felé vette lépéseit, aki tõle vagy hat méterre foglalt helyet egy megvetett ágyon…
Természetesen ez is olyan ágy volt, ami nem található meg egy hétköznapi lakásban. Háromszor nagyobb, mint a funkcionalitása megkívánja és vagy tízszer nehezebb. Hatan tuszkolták be a mûterembe, de õk is csak szétszerelve tudták idejuttatni. Három órát vacakoltak a technikusok csupán azzal, hogy ezt a góliát ágyat összerakják. Csavarról-csavarra, lécrõl-lécre. Aztán a stylistok és a designerek vették kezelésbe és mindenféle látszólag oda nem való holmit pakoltak köré és rá. Ezek közé tartozott egy igényes kis plüssmackó is, mellén piros kis pulóverrel, amin az I love you felirat állt.
Annyi idõt elvettek az elõkészületek, hogy már sötét este volt, mire végül is nekiláthatott az érdemi munkának. Hazaküldte a technikusokat, a sminkest. Az ilyen munkákat jobb szerette egyedül, meghitt hangulatban végezni. Függetlenül attól, hogy profi e- a modell, avagy sem.
Kate profi volt…

Nick és Kate most dolgoztak elõször együtt. A lány ugyan már látta állítólag a férfi korábbi munkáit, de nem tudott hirtelen felsorolni egyet sem a sok közül. Nick betudta annak, hogy szõke, és ráhagyta. De azért furdalta a kíváncsiság, hogy vajon komolyan mondta e- a lány, vagy csak be akart vágódni…

Mikor Nick odaért a lányhoz, hirtelen megtorpant. A lány felé nyúló keze megállt a levegõben, mintha megdermedt volna…
– Elnézést. – mondta. – Ugye nem zavar, ha megérintelek? – kérdezte.
A lány elmosolyodott. Megrázta a fejét. Hagyta, hogy a fotós hozzáérjen, és beállítsa.
A férfi aztán visszaballagott a géphez és elkészítette az újabb felvételt. A lány még mindig mosolygott sõt szinte nevetett. Nick is észrevette ezt. Kibújt a lepel alól, és felvette vele a szemkontaktust. Próbálta kitalálni min mosolyog. –Nem ment neki. Úgy gondolta inkább megkérdezi, és akkor nincs félreértés.
– Mi olyan vicces? Nyitva van a sliccem? Vagy valaki egy „rúgj seggbe!” cédulát ragasztott a hátsómra?
– Nem… csak…ilyen még nem volt, hogy megkérdezte volna bárki is, hogy hozzám érhet-e?
– Miért olyan különös ez?
– Ha ismernél, tudnád, hogy pornóztam is… Szerinted miért kéne, hogy zavarjon az, hogy valaki hozzámér?
– Nem tudtam… – pirult el a férfi. – Én nem gyakran dolgozok pornósokkal… Inkább olyanokat szoktam fényképezni, akik nem igazán gyakorlottak…
– Mint például?
– Jill Johanson fotóit nem láttad?
– A playboyban? – csillant fel a lány szeme.
– Igen. – bólintott Nick.
– Azok eszméletlenül jók voltak. Azt ne mond, hogy te csináltad?
– Csak egy részét. A szabadtéri fotókat Steve csinálta, a szomszéd mûterembõl… neki jobban megy a természettel való munka.
– Értem. Ezek szerint te csak mûteremben dolgozol…
– Igen.
– Tényleg jók voltak azok a képek… – jegyezte meg ismételten a lány.
– Nyugi, a te anyagod is lesz olyan jó… feltéve, ha… – Nick elhallgatott és visszabújt a fekete vászon alá. A keresõn nézte tovább a lányt.
– Feltéve, ha? – kérdezett vissza a lány – Ha micsoda?
– Ha csöndben maradsz, és teszed, amit mondok… – mondta kicsit magasabb hangon Nick.
– Oké! – bólintott a lány, és nem szólalt meg többet.
Nick se szólt. Csupán karjaival jelezte, hogy dõljön kicsit jobbra, mert kilóg a képbõl. A lány jól tudta, mit jelentenek a jelzések, szó nélkül jobbra is dõlt.
Elkészült az újabb felvétel.
Fokozatosan haladtak. Minden képen egyre több látszódott Kate testébõl. S egyre kevesebbet rejett el ruha. Villantak a vakuk, aztán cipzárnesz, s egyéb halk zörejek kíséretében lekerült egy-egy újabb ruhadarab.
Végül ott feküdt az ágyon a nõ, teljesen meztelenül. A teste tökéletes volt. Sehol bõrhiba, vagy mûtéti heg… ideális test. Bármelyik lány megirigyelhette volna.

Miután elkészültek a fotók, a lány nem öltözött fel rögtön. Kicsit még hempergett az ágyban. Élvezte a luxust. Rég nem volt már ilyen jó körülmények között fotózáson.
Nick felkapcsolta a lámpákat, és kikapcsolta a vakukat. A mûteremben hirtelen nappali fényesség támadt. Ahogy nézte a lányt, mennyire önfeledten játszik az ágyban, arra gondolt csinál még néhány felvételt… Saját használatra.
Elõvette a kisfilmes gépét. Felszerelte rá az objektívet, meg a külsõ vakút, és odasétált az ágyhoz. Két perc alatt elõtte mind a 36 kockát. Kate észrevette, hogy mit akar a férfi, és elkezdett különbözõ pózokat felvenni. Játszott, és élvezte a játékot.
Nick még vagy három tekercs filmet ellõtt rá. Lesz, amilyen lesz alapon. Õ is élvezte…

Aztán egyszer csak letette a gépet.
– Elfogyott a film. – mondta.
– Kár. – válaszolta a lány. – Most kezdtem csak belejönni…
– Majd legközelebb…

Nick letette a gépeit, Kate pedig magára húzott egy fürdõköpenyt. Odalépet a sminkrészlegnél felállított hatalmas tükör elé, és méregette magát. Széttárta köpenyét, alaposan szemügyre vette minden porcikáját…
– Szerinted tetessek szilikont a melleimbe? – kérdezte végül Nicket.
– Minek? – nézet rá kérdõn a srác.
– Hogy szebbek legyenek…
– Szerintem így is elég szépek… – jegyezte meg a fotós.
– A fenét! – mondta a lány. – Nézd csak meg! Lógnak, mint valami denevér a batbarlangban…– Nick nem bírta visszafogni a nevetését. A lány hasonlata annyira meglepte, hogy majdnem feldöntötte az állványokat…
– Mint denevér a Batbarlangban… ez nagyon jó…
– Most mi olyan vicces… Lógnak a melleim! Ez szerinted vicces? – kezdett el hisztizni a lány.
– Szerintem kicsit eltúlzod, mint a modellek mindig… – mosolyodott el Nick.
– Eltúlzom… – Kate odarohant Nickhez. Széttárta a köpenyét és megragadta a férfi kezét. – Fogd meg! Mindjárt érezni fogod, hogy mennyire lógnak és mennyire puhák…
Nick megérintette a melleket.
– Nos? – nézett rá kérdõn a lány. – Ugye hogy lógnak?
– Nincs okod panaszra… hidd el, te így is az egyik legszebb lány vagy, aki valaha is megfordult ebben a stúdióban.
Úgy tûnt Nick szavai nyugtatóan hatnak a lányra. Befejezte a hisztizést, és elkezdett öltözködni. Meg se szólalt. Pár percig néma csend volt a teremben. Végül mégiscsak megtörte a csendet.
– Hogy bírod ki? – Kérdezte a lány.
– Tessék? – kapta fel a fejét Nick.
– Hogy bírod ki, hogy ide jön ez a sok szép lány és te meg csak fotózhatod õket?
– Ez a munkám…
– De hogy bírod? Sohasem fordult még meg a fejedben, hogy a lányokkal kikezdj?
– Soha. Nem keverem a munkát a magánélettel. Abból csak gondok vannak…
– Tényleg Soha? Egy árva percig sem? Sohasem gondoltál rá? – faggatta tovább a lány. – Még velem sem? Én nem az vagyok ám, akinek gondolsz… nem azért kérdezem…

Nick a legszívesebben igent mondott volna, de tudta jól, hogy ez nem etikus. Hát persze hogy érzett vágyat a lány iránt… De a munka, az munka… erõt vett magán, elõvette a szigorú és bunkó énjét…
– Nem! Egy ilyen kis cafka pedig végképp nem érdekelne…– emelte fel a hangját, s aztán gyorsan hangnemet váltott. Éreztetni akarta, hogy nem érdekli a téma.. – Most pedig öltözzön fel a kisasszony és távozzon, mielõtt én dobom ki…
– A fenébe is! Látom rajtad, hogy hazudsz… – vágta hozzá a lány… – Kívánsz tudom, hogy így van! Engem mindenki kívánni szokott!
– Hát én nem! Ellenszenves kis fruska vagy….
– Egy kicsit sem kívánsz?
– Egy kicsit sem. Nem bírom a nyávogós lányokat… Szóval kapd fel a bugyidat és takarodj!
A lány villámgyors öltözésbe kezdett, épp csak a fehérnemûit tudta felvenni. Nick máris megragadta és kitessékelte az ajtón. A többi göncét utána dobta. Az ajtó hangosan csapódott be, a vakolat megrepedezett felette.
– Logómellû cafka! – kiáltotta utána Nick.
Kint egy halk nõi hang csak ennyit mondott:
– Fogsz te még könyörögni nekem!

Nick elpakolta a még elõl maradt gépeit, rendet tett a mûtermében és közben azon gondolkodott, hogy mi más megoldást lehet találni egy ilyen helyzetben. A lány nyilvánvalóan csak a jobb fizetés reményében nyomult nála… Hiszen pornós, azoktól kitellik… azok bármire képesek….- gondolta.

Pár órával késõbb Nick, a sötétkamra magányában éppen a vegyszereket keverte. Miután mindent elõkészített, elõvette a filmeket, és egymás után elõhívta õket. Elõbb a rollfilmet, aztán azt a négy tekercs kisfilmet, amit utólag készített…
Mindent úgy csinált, ahogy kell. Az eredmény tökéletes volt. Csakhogy…

Mikor berakta az elsõ negatívot a nagyítógépbe elcsodálkozott. Minden rajta volt. A szép háttér, a tökéletesen megvetett ágy, a kis plüssmaci az „i love you” felirattal… csak éppen Kate nem volt rajt egyik képen sem.
Mintha ott sem lett volna. Nem beégett, vagy sötét volt… egyszerûen nem volt rajta.
– Ilyent még nem láttam… – vakarta meg a fejét Nick. – Hová tûnt róla az a lány?
Hajnali három volt, de ez nem zavarta meg abban, hogy odaszóljon Steve-nek, a szomszéd mûterem tulajdonosának. Tudta, hogy fárasztó napja volt a srácnak, s hogy két hete nem aludt rendesen, mégis felébresztette.
– Haver, gyere át gyorsan… olyant mutatok, hogy meggágyulsz…

Steve fáradtan kapta rendbe magát, rendelt egy taxit, és kiutazott a mûvésznegyedbe. Nick már az ajtóban várta.
– Mi volt olyan sürgõs?
– Gyere a laborba és meglátod…
Steve lassú léptekkel indult el, Nick nyomban megragadta a karját és vonszolni kezdte. Bevitte a sötétkamrába, leoltotta a villanyokat, bekapcsolta a nagyítógépet, és a képre mutatott:
– Íme!
– Ezért hívtál? Ágyakat fényképeztél valami Ikea katalógusba?
– Nem! Hát pont ez az… Csak az ágy van rajta, pedig az ágyon kéne lenni egy lánynak is… – mondta meglepõdve Nick.
– Ezt most hogy érted? – kérdezte félálmosan Steve. – Rá akarsz retusálni egy bukszát?
– Nem. Érted? Amikor fényképeztem, a lány rajta volt az ágyon… És most nincs rajta…
– Ezt nem értem… Miért retusáltad le? – vonta meg a vállát Steve. – És mi a francért nem ért rá ez holnap reggelig?
– Hát még mindig nem érted? Nem nyúltam hozzá a képhez… csak elõhívtam és ilyen lett…
– Nem ismerek olyan hibát, ami ezt okozná… – rázta meg a fejét Steve.
– Én se… Na látod, ezért hívtalak. Rá akarok jönni, hogy mi történt. Miért nincs rajta a lány a képeken? Nem csak ezen… Az összes képen… Két különbözõ géppel fényképeztem. Négy tekercs filmet lõttem el rá.. Hol van? Hová tûnt?
– Azt mondom, nagyítsuk ki… jó nagyban… és nézzük meg a kész képet is… hátha mégis csak valami vegyszerhiba…
– Rendben…

Steve és Nick elkészítették a nagyítást. Egy hatalmas, 50x60 centiméteres képet. Kivitték a stúdióba és alaposan átvizsgálták. Tökéletes kép volt. Minden éles volt rajta. Az ágynemû textúrája szinte teljesen kivehetõ volt. Látszólag semmi hiba nem volt…
– Ezt nem értem… – rázta meg a fejét Steve. – lehet, hogy túl fáradt vagyok, de én nem látok rajta semmit, ami egy nõre emlékeztetne… Nem erre számítottam…
– Mi a francot csináljunk? Két hét múlva kész kell lenni a képeknek!
Ahogy Nick fürkészte a képet, valami különösre lett figyelmes…
– Mi az ott? – mutatott egy nagyobb sötétebb foltra.
– Árnyék. – jelentette ki Steve – Egyértelmûen árnyék…
– De milyen árnyék?
– Csináljunk még egy képet, csak most kicsit sötétebbet… had legyen rajt erõsebb az árnyék…

Úgy is tettek. Megnöveltek az expozíciós idõt, szándékosan túlexponálták a képet. Miután készen lett, ismét kivitték a mûterembe és megvizsgálták.
– Ott van látod? Még mindig halvány. De egyértelmûen egy emberi körvonal… – mondta Nick.
– Való igaz… Ott van egy árnyék… aminek nem lenne szabad ott lenni…hacsak…

Megegyeztek abban, hogy Nick mégsem õrült meg teljesen. S a felvételeket másnap meg fogják ismételni egy másik modellel, olyankor, amikor mindketten jelen lesznek.
S mivel aznap este már nem tudtak mit tenni, nyugovóra tértek.

Nicket nem hagyta nyugton a kérdés, hogy hova tûnt Kate a képekrõl… - az est fennmaradó részében csak forgolódott.

Másnap délután tért magához. Szólt Steve-nek, hívott egy modellt, és nekiláttak dolgozni. Csináltak ketten együtt vagy tíz tekercsnyi felvételt. Aztán bevonultak a laborba.
Ismételten csak úgy jöttek ki onnan, hogy erõsen vakarták a fejüket, vajon mit szúrhattak el. A Képekrõl ismételten eltûnt a modell…
Megismételték másnap, és harmadnap és azután, a hét minden napján.. De nem lett semmi változás. Mindegyik felvételrõl hiányzott a modell.

Másfél hét múlva Nick felhívta Kate ügynökét…
– Hallo! Dolly Modells? Itt Nick Humings beszél. A múlt héten járt nálam az önök ügynökségétõl egy Kate nevû lány. Feltétlen fontos lenne, hogy megismételjük a felvételeket… meg tudná adni az elérhetõségét?
– Kate… rendben. Milyen munkára kell?
– Erotikus akt… – mondta Nick.
– Kate? Komolyan beszél maga?
– A legkomolyabban… nézze megfizetem…
– Biztos, hogy Kate volt az?
– Miért? – kérdezte meglepõdve Nick.
– Egyetlen Kate van nálunk, 8 és fél éves… Szerintem önt vagy átejtették, vagy rosszul emlékszik a hölgy nevére….
– Ez esetben elnézést! Viszhall! – csapta le a kagylót Nick.

– Nem létezik! – mondta magában. – Kate nem létezik… bizonyára csak a képzeletem szüleménye, s azért nem sikerült lefotóznom…– gondolkodott el – De akkor a többi lány… Õk hús vér lányok voltak… Mind léteztek. Tudom a címüket, a legtöbbjükkel már számtalanszor dolgoztam együtt…. És mégis…

Másnap késõ délután kopogtak a mûterem ajtaján. Nick kinyitotta az ajtót. Kate volt az. Nem a 8 és fél éves, hanem az, aki egy héttel korábban nála járt.
– Kerestél? – kérdezte.
– Igen. De kiderült, hogy az ügynökségnél nem is tudnak rólad…
– Nem Kate-nek hívnak… az csak mûvésznév…
– Akkor mi az Igazi neved? – tudakolta Nick.
– Venus.
– Milyen Venus?
– Csak így simán… – Nick elgondolkodott. Ha Venus, hát Venus. Õt nem érdekli, csak legyenek már végre készen a képek.
– Szeretnék bocsánatot kérni… – kezdte Nick. – a múltkor kissé felkaptam a vizet…
– Semmi gond… azzal nem bántottál meg… csak…
– Csak?
– Csak szarul esett, hogy nem éreztél irántam semmit… Pontosabban, hogy éreztél, de nem mondtad ki…
– Én tényleg nem vagyok olyan!
– Milyen?
– Nem szoktam sem hazudni, sem munkatársakkal kikezdeni…
– Van egy ajánlatom…. Hajlandó vagyok megbocsájtani, ha…
– Ha?
– Ha bebizonyítod, hogy tényleg nem vagy olyan… Töltsd velem a ma estét…
– Ezt hogy érted?
– Levetkõzünk, leülünk egymással szemben, s ha bebizonyíthatod, hogy tényleg nem érzel semmit…
– Várj! Azt akarod, hogy mindketten vetkõzzünk le?
– Miért ne? Valami takargatni valód van? Ha nem érzel irántam semmit, akkor úgysem fog semmi sem történni…– mosolyodott el a lány – Nem igaz?
– Hát… – gondolkodott el Nick. – végül is megpróbálhatjuk…
– Rendben. Ha megállod erekció nélkül, hinni fogok neked…

A lány kezdte a vetkõzést, amúgy sem volt túlöltözve – villámgyorsan csupasszá tette testét. Tökéletes vonalai láttán Nick önbizalma máris meginogott… – Talán mégsem lesz képes ellenállni a csábításnak… Talán már az elsõ pillanatban elbukik. Minden erejét össze kellett szednie, hogy kiverje a fejébõl a gyönyörû nõt, aki már ott mosolygott elõtte pucéran…
– A fixálás vegyi képlete…– mormolta magába Nick, és szép lassan kezdett megszabadulni ruháitól... – a nátrium tioszulfát… – kezdte a képletet felidézni az elméjében, s úgy tûnt sikerült is neki elterelni a gondolatait a lányról. Pár pillanat múlva már õ is põrén ácsorgott a lány elõtt. – Már az összes kémiai képlet elfogyott, amit tudok – villant át az agyán fél óra múlva, úgyhogy emlékeiben egyéb fontos és bonyolult témák után kutatott. Kocsikról kezdett el fantáziálni és persze sportról, bokszról és amerikai fociról…
Minden egész jól ment egy darabig, aztán megakadt a szeme a lány gyönyörû mellein, s ez megzavarta a koncentrálásban…

Kate csak ült vele szemben, pucéran, mosolygósan – mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy gyakorlatilag vadidegen emberekkel pucéran ücsörög… – Úgy tûnt mintha nem is lenne a testében, meg sem mozdult. Csak mint egy kirakati bábú ott ücsörgött, törökülésben....
Nick próbált ellenállni de az a látvány csak vonzotta a szemeit… s pillantása a mellekrõl szép lassan lecsúszott az ágyék felé…
– Mégiscsak személytelenebb – gondolta – mintha a szemeit nézném, és azt a gyönyörû arcát… – Kate tipikusan az a lány volt, akinek egy pillantásától bármelyik férfi képes lett volna a mennyekbe kerülni…– nemhogy a pucér látványától.
Nick tudta, hogy már nem fogja sokáig bírni… – hiába próbálta tudatában már Lenin szakállát és a lány apró szeméremszõrzetet egymásnak megfeleltetni… – Egy idõ után képtelen volt az efféle elvont asszociációkra… és az erekció végül csak bekövetkezett…
– Lebuktál. – vihogott a lány. – Mégiscsak nekem volt igazam… De díjazom a fáradozásodat! Majdnem egy órát bírtad… Ez pedig elég jó eredmény…
– Most már csak azt mond meg nekem… – kezdte kissé elszomorodva Nick – hogy voltál képes eltüntetni magad a fényképekrõl?
– Mondtam, hogy Venus vagyok nem?
– Ez hogy jön most ide?
– Oh, te kis butuska… – nevetett fel a szõke bombázó. Majd felállt, teste ragyogni kezdett, s megemelkedett a levegõben, s nappali fényesség borította be a termet.
– Úristen! – kiáltott fel Nick
– Csak Venus Istennõ…
– Gondolhattam volna, túl szép vagy, hogy igaz legyél… – nevetett fel Nick.
– Meg akartalak leckéztetni, mert régóta figyellek ám! Ismerem minden mocskos kis fantáziádat, tudom mi jár a fejedben mikor a lányokat fotózod!
– Olyan nagy baj, ha tetszenek?
– Nem az a baj Nick! Az a baj, hogy álszent vagy, és nem ismered be! Különben is:nem tetszik a viszonyod a szexualitáshoz… tévesek az elképzeléseid a nõkrõl…
– Bizonyítsd be!
– Ám legyen! Mond csak Nick, mi volt életed legcsodálatosabb szexuális élménye?
– Talán az elmúlt egy óra… nem tudom… nem történt még semmi különleges velem… kivéve ezt…
– Hát akkor hallgasd meg õt… – mutatott egy nõre, aki a semmibõl jelent meg a mûterem közepén…
– Az anyám… – mosolyodott el Nick… – Oh, az anyámnak nem voltak szexuális élményei, azt sem tudta, mit jelent ez a szó…
– Biztos vagy te ebben Nick? – kérdezte az Istennõ…
– Teljesen… Kérdezd csak meg tõle!
– Mond csak te asszony! Mi volt életed legcsodálatosabb szexuális élménye?
– Az én Nickem 18. születésnapján történt… Mikor belenéztem a szemébe, s ahogy a szeme megcsillant a boldogságtól, az felidézte bennem azt a percet, mikor megfogant… – ahogy kimondta a szavak a nõ, szertefoszlott a teste a levegõben.
– Látod Nick, ez a különbség férfi és nõ között… Remélem hasznodra vált a lecke, és megtanultad értékelni egy nõ szépségét, s lelkét… Most aludj, mikor holnap reggel felébredsz, minden a régi lesz. Emlékezni fogsz minderre, de senki más nem…
– És a fotók? Mi lesz a fotóimmal?
– Mi lenne? Keresd meg Kate-et a földi nõk között… Egy nap meg fogod találni a világ legszebb nõjét, és akkor elkészítheted a fotóidat! Bízz bennem! – mondta az Istennõ, majd õ is szertefoszlott a levegõben, a mûtermet sötétség lepte el…

Nick – ahogy nekem mesélte, azóta kereste azt a gyönyörû nõi arcot. Bejárta a világ minden táját, de haláig sem lelte meg…
Ám tegnap, megpillantottam Király Kata fotóját – s rögtön felismertem… - Ez a lány minden bizonnyal Venus reinkarnációja! Mert az õ tekintete bíz olyan, hogy az elég ahhoz, hogy egy férfi a mennyekbe kerüljön!
S valóban ki lehetne méltóbb arra-e földi nõk közül – hogy testét Venus bitorolja? – Ki más ha nem õ? Ki kiköpött olyan, mint a mítoszok Venusa…– Biztos vagyok benne, hogy Boticelli mester is az õ arcát akarta felmázolni híres festményére – de hát nem minden festõ elég tehetséges az ilyen mesteri munkához… Sajnálatos módon mindenki úgy véli, hogy egy remek festõ… - pedig ha tudnák, hogy mennyire nem hasonlít Venusa az igazi Venusra… - Nem is Boticelli inkább Botkezû…
Méltathatnánk még hosszú ideig Katánk szépségét, de mi végre? Így hát befejezem soraim.
Ahogy õ nem tehet hihetetlen szépségérõl – úgy én sem tehetek történetem hihetetlenségérõl… – Így hát kérlek nyájas olvasó nézd el nekem, ha mesém néhol hihetetlen és furcsa- s azt is, hogy híján van minden durva obszcenitásnak - de illik úgy átadni, ahogy az megtörtént – vagy ahogy megtörténhetett volna…