Rendben

Rendben

Mégsem

nyerj 7 napos ajándék standard előfizetést!

március 23-30. között

Óvszereket rejtettünk el véletlenszerűen felhasználóink adatlapjain.
Keress meg 5 darabot és megajándékozunk egy 7 napos
Standard előfizetéssel!

Ha épp előfizetőnk vagy, nyereményedet
jelenlegi előfizetésed lejárata után írjuk jóvá.

 

Gyűjtsd a gumikat az adatlapokon!
Lehet, hogy pont keresgélés során találsz rá arra, akivel elmennél...

Megkeresem Játékszabály >

gratulálunk!

Megtaláltál 5 darab óvszert, így Tied az egyhetes ajándék Standard előfizetés!

 A magyar szexpartner kereső
erotikus történetek

Esőcseppek az ablakon

 Vissza az összes történethez







Máskor is volt, hogy megszűnt egy-egy számára fontosnak hitt kapcsolat, de egyik sem hagyott ilyen mély nyomot benne... Most csak eltelnek a napok szinte észrevétlenül és az egyedül töltött esték magánya, mintha valami áttetsző burába zárná. Tudja, hogy nem így kellene, nem kellene egyedül lennie és hívják is sokan, sok felé...

De az emlékek fogva tartják... már közel egy éve... azóta még őszintén, tiszta szívvel mosolyogni sem tudott senkire...



Most is csak ül az ágya szélén és valami kedves régi emléket próbál felidézni. A szobát betöltik a hangszórókból előtekergő dallamok. Lágyak és bizsergetőek. Szinte ez az egyetlen dolog, ami a valóságból elér hozzá. Már megfürdött, de köntöse alatt nem volt meztelen. Fel vette legszebb fehérneműit, mintha most is őt várná. Mintha azt remélné, hogy belép az ajtón, átöleli és miközben csókokkal borítja el, kezei ezer örömet adva fedezik fel csodásan felékített, vágyaktól égő testét.



Gondolatai közben lassan végig simította a nyakát és a combját. Ettől a köntös kicsit szétnyílt és az állólámpa halvány fénye szabadon suhant végig előbukkanó selymes bőrén, feszes harisnyáján, hátracsukló fején. Végig feküdt az ágyon, lábait felhúzta, szeme becsukódott, a fejét hátrahajtotta... és látta, amint Ő hajol fölé... amint közeledik a szája, már érezte az érintését...



Hírtelen, valami koppant az ablakon. Nem olyan szúrósan, de mégis lágyan... mint az eső, hanem tompán... A lány kinyitotta a szemét és az ablakra nézett. Az üvegen árnyak kergetőztek, amint a falevelek között odáig ért az utcai fény... de mintha valami megtörte volna ennek a levél-táncnak a ritmusát, mintha egy árny másként mozdult volna. A lány nem tudta, hogy látott-e valamit vagy csak a képzelete, a szél és az eső játszik vele. Felkelt az ágyról és az ablakhoz lépett. Kinézett, de nem látott semmit. Az utca és a kert üres volt. Már szinte vissza fordult a szoba felé, amikor tekintete megállapodott az egyik kis kövér eső cseppen, amely az ablak üvegén éppen indulni készült, hogy valahogy elérje úti célját, a földet. Kicsit remegett rajta a megtörő fény, amint erőt gyűjtött, majd lassan, tétován elindult. A lány figyelte. Nem tudta miért, de valahogy magához láncolta a tekintetét ez a csöppnyi tenger. Az esőcsepp egyre lejjebb jutott. Girbegurba utakat írt le, meg-meg állt, majd csatlakozott hozzá egy-egy másik csepp és ketten új erőre kapva rohanni kezdtek tovább, majd ismét lassult és újra kanyarok és megint egy új csepp... :mint az emberek az életben, gondolta a lány. Közben a csepp már leért egészen az ablak aljára. A lány lenézett és hírtelen az esőcseppen, az üvegen, az ablakon túl meglátott egy alakot. Kint kuporgott az ablak alatt. Felhúzott lábakkal ült. Háttal a falnak. Fejét a térdére hajtotta és fekete hajáról alácsorgott az eső.



Amint a lány észre vette egy pillanatra megrettent, de meglepetten vette észre, hogy nem érez félelmet. Valami izgatott kíváncsiság kerítette a hatalmába. Csak nézte az alakot és szinte önkéntelenül az ablak kilincsére tévedt a keze. Lassan kinyitotta a két üveg szárnyat. Az alak mozdulatlanul ült. Biztosan hallotta mi történik, de nem mozdult, mintha azt hinné, remélné nem fogják észre venni. A lányt megcsapta a kívülről beáramló nyirkos levegő. Kicsit összébb húzta köntösét és előre nyúlt. Megérintette a teljesen átázott, összetapadt fekete hajtincseket. A fej kicsit felemelkedett, lassan oldalt fordult. Két nagy barna szem nézett a lányra. A szemekben szelíd tűz lobogott. Talán ez a belső tűz tette, hogy a fiú, bár teljesen átáztatta már a kegyetlenül hideg eső, mégsem vacogott. A lány megsimogatta a fiú arcát. A rátekintő szempárból valami bársonyos melegség járta át. Lágyan érintve az arcot felemelte a kezét. A fiú követte a mozdulatot és felállt. A lány megfogta a kezét és hátra lépett a szoba felé, miközben tekintete egyetlen pillanatra sem szakadt el a fiú melengető, rajongást árasztó tekintetétől.



Már mind ketten a szobában álltak. A lány még mindig fogta a fiú kezét. Az átázott ruhából nagy, kövér cseppek hullottak a szőnyegre és pillanatok alatt eső áztatta sötét folt rajzolódott ki a vörös minták között. A lány eloldotta derekát átfogó övét és köntösét hagyta lehullni a vállairól. A fiú is megszabadult nedves öltözetétől. Lassan közelebb léptek egymáshoz és a két test össze ért. Mindketten megremegtek kicsit. A fiú teste hideg volt, mint kint a világ, a lányé pedig forró, mint belül a szívük.



Átölelték egymást. Az arcuk egymáshoz simult. Szorosan, mozdulatlanul álltak, miközben úgy érezték a világ körbe fordul. A fiú lágyan, alig érintve megcsókolta a lány nyakát. Mintha valami varázslatos jeladás lett volna ez a csók. A két test megmozdult. A szájak egymást keresték apró csókokkal kikövezve az arcokon az odáig vezető utat. Amikor ajkaik egymásra találtak és lágyan egymáshoz simultak már minden korlát a földön hevert.



Csók közben a szobát betöltő zene dallamára kezdett mozogni a testük. Kezeik borzongató édes könnyedséggel siklottak a másik bőrén és két ismeretlen ember helyett már egymásba fonódó, tekeregő, egységet alkottak. A fiú egyik keze végig simította a lány derekát, bejárta a hát, a váll minden domborulatát, miközben másik keze a fenék feszes ívén kalandozott. Lassan az ágyra fektette a lányt. Mellé ült és tekintete végig futott a rajta. A formás lábakon, az izgalmasan emelkedő, majd süllyedő hason, a lágyan hullámzó melleken és az arcán. A szemek most is foglyul ejtették. Nem tudta elfordítani a tekintetét. Nézett a lány szemébe és közben a kezei elindultak, hogy érezzék, amit az imént még a szemek csodáltak.



A lány látta közeledni a fiú száját, érzete a csókot és mint már az előbb, most is teljesen feloldódott benne. Lehunyta a szemét és hagyta, hogy átjárja az édes, könnyű íz. Valami felszabadító ömlött szét a testében. Nyaka kissé megnyúlt, mintha csak nagyobb felületet akarna kínálni a fiú leheletfinom csókjainak, amelyek a szájától lassan a tarkója felé haladtak. A testén kalandozó két kezet szinte nem is érezte külön-külön. Inkább olyan volt, mintha kellemesen bizsergető hullámok ölelnék körül és érintenék a bőrét, izgatóan ingerelve minden idegszálat.

A fiú szája a tarkójához ért. Olyan volt, mintha hírtelen megfeszült volna benne valami láthatatlan húr, ami a kéj dallamát játsza minden rezdülésével és ami eddig csendesen lazán bújt meg benne. Most pendült ez a húr és rezgése átfutott az egész testén, elöntötte az agyát, elfedett minden gondolatot, minden kétséget. A fiú keze a melleihez ért. Eltakarta, simogatta, szorította, majd ismét szabadon engedte... a húr újra megremegett. A fiú másik keze a combjain siklott felfelé. Enyhén szétnyíló lábai között a kéz eljutott a legtitkosabb forrásig. A kéj húrja pattanásig feszült.

A fiú játszani kezdett testének titkos húrján. Csókjai hol az arcát, hol a mellét, hol testének más részeit érték. Végig haladt a szájtól a titkos forrásig vezető úton. Ajkai rátapadtak a a forrásra és a kéj forró, mindent elöntő hullámait gerjesztették. Kezei a lány testének minden részét bejárták. A fiú bőre forrón simult az övéhez. A lány a fiú hajába túrt igyekezett minél szorosabban magához szorítani. Csókolta mindenütt, szerette volna magába fogadni, szeretett volna feloldódni benne, elmerülni a kéjben és örökké ott maradni.



Nem tudta mennyi idő telt már el így. Megszűnt számára az idő, megszűnt a tér, a fiú is megszűnt, csak a gyönyör létezett, csak az a benne pendülő húr, csak az élet, csak az öröm. Átadta magát a test dallamának, de tudta, érezte, hogy ez a dallam a lélekből fakad, ez a dallam az Öröklét, a Mindenség dallam. Érezte, hogy egyre erősebben fonódnak egymásba. Mintha már nem is léteztek volna külön-külön, már egyetlen örvénylő, kavargó egységet képeztek.



A fiú kezei egyre simogatták, ajkai a forrásra tapadtak és nyelve egyre csak pengette a húrt. A dallam egyre erősödött, a ritmus egyre hevesebbé vált. A lüktetés gyorsult, remegések futottak át a testén, zihált, felemelkedett és visszazuhant, mintha menekülni szeretett volna.

Hírtelen megsemmisült benne, körülötte minden. Elakadt a lélegzete, megállt a szív is egy tört pillanatra, minden egyetlen feszülő ponttá vált, minden energia összehúzódott és eltűnni látszott... De ezután, szinte azonnal mintha heves robbanás rázta volna meg az egész Univerzumot. Torkából a felszabaduló indulatok hangjai törtek elő, teste elernyedt, majd ismét megfeszült... majd újra és ismét... Azután lassan lecsillapodott és elcsitult. Szétáradt benne a boldogság, az adni és kapni jóleső elégedettsége. Most nem gondolt semmire, de mégis megértette mit jelent az: boldognak lenni és boldoggá tenni. Szorosan magához ölelte a fiút és szinte azonnal mély álomba zuhant.



Lassan ébredt... Amikor kinyitotta a szemeit, a Nap már besütött az ablakon. Odakint az esőnek nyoma sem igen maradt. Nyújtózott egyet és felderengett benne valami halvány emlék az éjszakáról. Körülnézett, de nem látta a fiút. Elbizonytalanodott. Csak feküdt és nem tudta álom volt-e ez az egész, az oly régóta sóvárgó test és lélek csodás ábrándképe, vagy valóság. Felült az ágyon, majd lassan felállt és elindult az ablak felé. Egyre inkább úgy érzete, csak álom lehetett ami történt. Váratlanul valami nagyon hideget érzett a talpa alatt. Lenézett. A szőnyegen egy alig észrevehető, de határozottan érezhető sötétebb vizes folt volt. A lány csak nézte a foltot, majd szelíden elmosolyodott. Az ablakhoz lépett és látta, amint egy tegnapról ott maradt kövér esőcsepp éppen az üveg aljára ér...



Vidáman lépett ki a ház ajtaján és könnyedén indult el az úton. Mintha más lett volna ma a világ. Szabadnak, könnyűnek és boldognak érezte magát. Minden szembejövőre rámosolygott... őszintén, tiszta szívvel...

Válts mobil nézetre  >>