A Menedék 3.

A Menedék III.
Felforrt a víz, a srác bele öntötte a dézsába, kicsit még meleg volt, de pont jó lesz, mire leér, gondolta. Visszament a konyhába és kitöltötte a kávét csészékbe, kinézett az ablakon, kint még sûrû sötétség volt, de bent a gyertyák fénye kellemes világosságot biztosított. Felpakolt a tálcára és elindult fel a lányhoz. Nem volt egyszerû felvinnie a tálcát a létrán, de megoldotta. Milyen gyönyörû vagy, mosolygott magában, ahogy leült az ágy szélére. A lány édesen aludt még. A gyertya fényében csodás koronaként tornyosodott hosszú haja a fején, ahogy a párna feltûrte magasra. A srác félre simított az arcáról egy elõre logó tincset, de az makacsul visszacsusszant elõre. Igaz is, sokkal jobban áll így, mondta magában a srác. A lány picit megmozdult, a srác megsimogatta az arcát: - Jó reggelt Drágám! – a lány elõbb elkezdett szimatolni, ahogy megérezte a kávé illatát. Mosolyogva nyitotta ki a szemeit: - Jó reggelt! Sosem találnád ki mit álmodtam! - Mit álmodtál? - Azt, hogy Te elmentél vadászni én meg itt maradtam. És egyszer csak kinéztem az ablakon és két öreget láttam a hídnál. Kimentem hozzájuk. A bácsi neki állt horgászni ott ahol te is pecáztál, a néni meg kedvesen integetett már messzirõl. Mintha rég ismerne olyan barátságos volt. De volt ott egy pad a híd mellet és oda leültünk. Beszélgettünk, mindenrõl. Rólad is. A házról, a rétrõl képzeld még a kilátót is tudta. Ahova most megyünk majd. Szóval meséltem neki mit álmodtál, a medvéset. Akkor a néni levett egy bõrcsíkot a nyakából, amin egy ezüst medvefej volt medálként, egy kis sárga kõ volt a medvefej szájában. Annyira szép volt. És azt mondta a néni ezt mindig viselnem kell, akkor nem lesz semmi baj. Aztán oda jött a bácsi is, mert nem fogott semmit. Azt mondta, nagyon szeretik ezt a kis völgyet és azt mondta nekem, „neked van rá módod, hogy meg mentsd ezt a kis gyönyörû világot és õrizzétek meg továbbra is ilyennek! Kérlek, tedd meg ezt értünk.” És oda ült a néni mellé. Õ meg azt mondta „õrizzétek meg, hiszen majd tovább fogjátok adni a kisfiatoknak” és megsimogatta a hasam. Le voltam döbbenve, akkor azt mondta a néni, hogy menniük kell, mert valaki már keres. Én is arra néztem és megláttam, hogy jössz, mire visszanéztem már nem is ültek ott mellettem, egyszerûen eltûntek. - Hát ez tényleg érdekes. Ezt a medvés medált már én is láttam valahol, hogy néztek ki? - Egyszerû régi ruha volt rajtuk, a nénin kendõ a bácsin egy prém sapka, olyan, mint a rajzfilmekben és kockás ingje volt. A néninek meg nagy kendõszerû volt a vállán. - Ez nagyon érdekes! – gondolkodott a srác hangosan és azon törte a fejét, hogy valahol már õ is látta õket. Aztán eszébe jutott a kis láda a szekrény aljában. Hirtelen felugrott: - Tudom, már! Õk a felmenõim, az ük-ük-nagyszüleim! Idd meg a kávét és mire megfürdesz, elõszedem a dobozt! – megitták a kávét és lementek alulra, a lány fürdeni a srác meg feltúrta a szekrényt. Jól emlékezett, tényleg ott volt a kis doboz. Szép kis faragott fa doboz volt, látszott rajta a gondos, kézzel készített faragás. Meg várta, amíg bejön a lány, oda ül mellé letette az asztalra a kis dobozt és felnyitotta. Régi fényképek voltak benne és egy arany zsebóra. Leesett az álluk a srác kiemelte a képeket és tátott szájjal bámulták a nénit és a bácsit a képen. - Õk voltak az álmomban! – suttogta alig hallhatóan a lány. Már a dátum is alig látszott a képeken, de az egyiken annyit sikerült kivenniük, hogy 187. …..cius. 21. Csak nézték a kis ládácska tartalmát. Még volt benne pár kép azt is kivette a srác és az aljában ott volt a bõrcsíkon a medvefej. Összenéztek és mozdulni sem mertek. Lassan a srác benyúlt a ládikába és kivette. 3 centi hosszúságú ezüst medve fej volt, a tátott szájában egy kis darab borostyán volt. Jobban megnézték és látták a kis borsónyi borostyán közepében egy pici kis zöld kõ van. - Smaragd! - nézte tágra nyílt szemmel a lány. Megfordították és valami idegen nyelven egy mondat volt a hátuljába vésve. - Ez az, amit álmomban a néni nekem adott! – nézte félve a lány, a srác látta a karján, hogy kezd libabõrösödni. - Az nem is álom volt, ugye? – kérdezte ijedt tekintettel a fiútól. - Nem tudom, de mindenesetre nagyon furcsa ez az egész. Ezekrõl Te nem tudhattál és mégis tudsz. Vajon tényleg õk voltak? – nézett a képekre. A lány elkezdte lapozni a képeket, hirtelen elejtette a többit és csak egy maradt a kezében, azt nézte bénultan. - Õk azok, tényleg õk azok. Ez a ruha volt rajtuk. – kezében remegni kezdett a kép. - Nagyon félek, menjünk haza, jó?! Ez az egész és az álmom, vagy ki tudja micsoda, már sok. – bele karolt a srácba és teljesen hozzá bújt. - Picit még várj, most már átnézem rendesen. – átnézte tüzetesen a köteget. Voltak benne levelek is, többnyire csak hivatalos ügyek. Aztán megtalálta a völgy tulajdon levelét is, mi szerint a völgy tulajdonosa tényleg az õ ük-ük-nagyapja. Az egyik képen a kis híd volt rajta és tényleg ott volt a képen mellette egy pad oldalt. A képeken látszott nagyon boldogok voltak az öregek. A lányba is visszatért az elõbb elillant bátorság és õ is kíváncsian nézegette újra és újra a képeket. Mire végeztek, már csak a medál maradt az asztalon. - Tetszik neked? – kérdezte a srác. - Igen. - Akkor legyen a tiéd és viseld mindig, jó?- azzal a lány nyakába kötötte. Visszapakolt a kis dobozba és elrakta vissza a szekrény aljába. Kinézett az ablakon és meglátta, hogy kicsit világosodni kezdett már. - De most már nagyon kell sietnünk, mert nem érünk fel napkelte elõtt. Még jó hogy mindent összepakoltam már. Indulhatunk is. A lány fogta a kisebbik kosarat és elindultak, az ajtónál szépen a nyakába akasztotta a medvesprayt is. Meg kerülték a kis vízesés medencéjét és már meg is látta a lány a kis ösvényt fel a hegyre. Az ösvény elég meredeken kapaszkodott felfelé a sziklákon, néha egészen kint a peremen kellett menni. Kb félórája mentek felfelé, addigra már jó magasan jártak és egyre szûkebb lett az ösvény. Néhol kilátott a lány a fák közül, kezdett tényleg világosodni, de a völgyben még teljesen sötét volt. Az elem lámpáik fényében titokzatosnak és félelmetesnek tûnt az erdõ. Néha baglyok hangját hallották, meg a rókák vonítását. Ilyenkor egy kicsit mindig közelebb húzódott a fiúhoz. Éles kanyart vett az ösvény és neki ment egy megfaragott sziklafalnak. - Itt fel kell kapaszkodnunk, de nagyon vigyázz jó! Neked kell elõre menned, nem olyan vészes, mint amilyennek látszik, meglátod. Látod, elég jól ki vannak faragva a lépcsõk. A lány elkezdett felmászni, tényleg könnyebb volt, mint gondolta. Tíz métert mászhatott felfelé, amikor vége lett a sziklafalnak és egy kis tisztást látott a lámpafényben. A srác is felkapaszkodott. - Megjöttünk, már csak a toronyba kell felmásznunk! - És hol a torony, itt csak fák vannak mindenhol? - Ott van a szélsõ fákon, a fákra van építve! Jártál már kötél létrán? - Még sosem! - Nem bonyolult, a lényeg tartsd mindig egyenesen a hátad és a tested, ha begörnyedsz, akkor ki fog alólad billenni a létra és nehéz lesz másznod rajta, mert csimpaszkodnod kell majd, de ha megfeszíted magad, akkor simán fel tudsz mászni. A srác egy kis vékony madzagot tekert le egy szomszédos fa ágáról és elkezdte engedni felfelé a lány figyelte, ahogy a kötéllétra letekeredik. A srác a végét a fába vert szögekre akasztotta és játékosan meghajolt: - Parancsoljon hölgyem! - Érdekes a létrákon mindig nekem kell elõre mennem! – jegyezte meg nevetve. - Végül is a tiéd szebb látvány és amúgy is hölgyeké az elsõbbség! - Na persze a látvány, mi?! – és bele csípett a srác hátsójába, ahogy elment mellette. Nehezebbnek találta felmenni rajta, mint ahogy a srác elmondta. Jó tizenöt métert kapaszkodott felfelé, amikor a keze elérte a les szélét. Felkapaszkodott és megvárta a srácot. Elég tágas volt fent, a négy fa törzse közé volt beépítve a les. Teteje is volt. És hátulja és kicsit az oldalai is be voltak fordítva, így a szél kevéssé fújt be a lesbe. Jó nagy pad volt fent és egy kisebb asztal a sarokban. - Itt akár egy-két napot is ki lehet bírni. – mondta a srác és lepakolta a hátizsákokat és elõ vett egy nagy pokrócot és ráterítette a padra ráült és magához húzta a lányt: - Gyere, ülj ide az ölembe, megnézzük a napkeltét és amúgy is hamarosan fáznál, mert kicsit kimelegedtél a mászástól. A lány befészkelte magát a srác ölébe, a fiú magukra húzta nagy pokrócot és betakarta magukat. A lány kicsit hátra hajtotta a fejét a srác vállára. - Olyan jó így! Jó sokáig el tudnék így üldögélni. - Várj nemsokára kel majd a nap és meglátod milyen szép minden itt. Szemben a völgy túl oldalán a domb felett már egész világos volt az égbolt, de völgyet még mindig sötétség borította. Egy-két kismadár már tudta, vége az éjnek és jön a nappal, mert elkezdték énekükkel hívni a napot. Lassan világosodott, egyre több kismadár hangja hallatszott. A baglyok teljesen elhallgattak és a rókák is. Szarvas bõgést hallottak a tölgyesbõl szemben, de nem látták az öreg bikát. A srác elmesélte, az öreg bika történetét, hogy mikor még kicsi volt apjával találták, el volt törve a lába, de sikerült meggyógyítaniuk és az óta is itt él a környéken. Egyre világosabb lett a domb felett, a világosság lassan bekúszott a völgybe. A lány látta kis tavat és a patakot, a rétet. A tóban elkezdtek a pisztrángok kiugrálni a vízbõl a rovarokért, a kis réten elkezdték a virágok kinyitni virágaikat a felkelõ nap irányába fordulva. Fácánok repültek a kis rétre, majd három õz sétált inni a kis tóhoz. Ittak majd idegesen kapták fel a fejüket és a tölgyes felé fordultak, majd elszaladtak az út mentén a völgy vége felé. Ekkor lépett ki az öreg szarvas bika a rétre a tölgyesbõl. Megállt és elbõgte magát, a lány szinte érezte, ahogy remeg a levegõ a hang erejétõl, pedig elég messze volt. Hatalmas agancsa volt, megrázta a fejét és elindult a tóhoz, pár lépésre mögötte három tehén lépett ki a tisztásra, õk is inni mentek. Mikor végeztek az ivással az öreg bika szétnézet a völgyben és fejét a magasles felé fordítva megállt. A lány úgy érezte õt nézi, bele borzongott. A srác kicsit jobban magához szorította. Még pár pillatanig figyelt a bika, aztán horkantott egyet és bementek vissza az erdõbe. A nap már magasan járhatott, de a dombtól még nem látták. Már szinte teljesen világos volt, rovarok dünnyögtek a réten. Szemben a domb felett egy nagymadarat látott a lány. Keringve emelkedett egyre magasabbra, majd vijjogva zuhanni kezdett és a párja elé repülve lábaikkal összekapaszkodtak és úgy zuhantak lefelé. A lány elbûvölten nézte, ahogy pár méterrel a fák felett elengedték egymást és újra felfelé repültek. Mennyire bíznak egymásban, gondolta. Megpillantotta a nap peremét a domb felett, az árnyék gyorsan hátrált a domb felé. Ezernyi színnel pompáztak a vadvirágok a réten. A kisvízesés párájában egy kis szivárványt látott. A tó körül a selymesen zöld fûben, a párától vizes sok kis vadvirág, úgy csillogott a napsütésben, mint megannyi drágakõ. A kismadarak valóságos koncertet adtak hozzá. A lány meg sem szólalt, csak nézte az ezernyi színben pompázó kis édenkertet. - Szép? – kérdezte a srác. - Csss, csak had nézzem! – felelte a lány halkan. A srác csak mosolygott, érezte a lány bõrének édes illatát. Élvezte, hogy karjában tarthatja, a nagy pokróc megvédte õket a reggeli párától és hûvöstõl. A lány nem gyõzött betelni a látvánnyal. Látta, ahogy a fácánok a fûszálakról a szöcskéket csipegetik, odébb számára ismeretlen kisebb madarak, csipkedték a fûszálak végeit. Egy pár mosómedve kezdett el fürdeni a patakban egész messze a völgy túlsó végében. - Ez egyszerûen gyönyörû! - Nekem is nagyon tetszik itt minden! – mondta a srác és megsimogatta a lány haját. - Érzem, de ez ugye nem a napkelte miatt van? – kérdezte nevetve, és kicsit megmozgatta popsiját a srác keményedõ botján. - Nem attól van, hanem a nekifeszülõ formás popsikádtól. - súgta a lány fülébe. A lány kissé oldalt fordította a fejét és a srác száját kereste. A srác a lány ajkaihoz hajolt és finoman megcsókolta, elõbb csak alsó ajkát, majd a felsõt, aztán nyelvével kicsit szétfeszítette a lány ajkait. Picit átbújt a lány ajkai közé és játékosan kergetõzni hívta a lány finom kis nyelvét. A lány kicsit átdugta nyelvét és kergetni kezdte a srácét. A fiú finoman kezébe zárta a lány melleit, kicsit simogatva elkezdte masszírozni. A lány kicsit fészkelõdött az ölében és kicsit hevesebben csókolta a srácot. Érezte, ahogy a fiú kezei elindulnak lefelé a hasikáján, kigombolta a lány nadrágját és kicsit kihúzta a lány pulóverét és elkezdte keresni melleit újra. Kicsit meglepõdött, hogy nincs a lányon melltartó, de örült neki. Tenyerébe zárta õket, két ujja közé fogta a finom kis bimbócskákat és finoman elkezdte körbe mozgatni a kezét. A lány kibontakozott a csókból és a fiú másik vállára hajtotta fejét. A srác most a másik oldalról kezdte csókolgatni a nyakát. Elengedte egyik mellét és keze elindult lefelé, lassan haladt. Elkezdte simogatni a lány combját, elõbb egyiket, majd a másikat. Mikor keze a belsõ oldalról közelített a lány kicsit szétnyitotta a lábait. A srác végig húzta ujjait a lány husiján, a lány kicsit meg remegett az érintéstõl, elkezdte kicsit erõsebben simogatni. Majd a körmeit húzta végig a farmeron, a lány érezte bõrén, ahogy az anyag szálai pattognak, bizsergett a bõre tõle. Egyre mélyebbeket sóhajtott, a srác tovább simogatta és a nyakát csókolgatta. Keze még erõsebben masszírozta kis rügyecskéjét a nadrágon keresztül. A lány alig hallhatóan zihálni kezdett, néha kicsit megrándult, kezével hátra nyúlt és a fiú nyakába kapaszkodott. Érezte, ahogy gyorsul a srác keze, érezte nem kell sok és elönti a forróság, a fiú bele csókolt a fülébe és finoman beszívta a kis fülcimpát és elkezdte szopogatni. A lány teste összerándult és remegni kezdett, a srác érezte, ahogy összerándul kis barlangocskája is. Érezte a lány, ahogy elindul benne a gyönyör hulláma, végig söpört testében, keze lecsúszott a srác nyakából, teljesen bele préselte magát a srác ölébe. Kicsit lassult a zihálása és boldogan mosolyogva fordította oldalra a fejét: - Ez nagyon finom volt! Köszönöm drágám! - Kívánhatlak most? – kérdezte a srác vágytól égõ szemekkel. - A tiéd vagyok! – és karját a srác nyakába fonva csókra húzta a száját.