\"Hõsünk\" és a Nõ
Hõsünk épp sétálni indult. London egyik neves utcájában járt, a kirakatokat és a nõket bámulta, amikor megpillantotta a Nõt. Magas, tökéletes test, szõkésbarna haj, épp az egyik kirakatot bámulta.
[Ha nem lenne kiszáradva a szám, tuti elkezdenék nyáladzani] - gondolta hõsünk.
A Nõ észrevette, hogy valaki figyeli, felpillantott és elmosolyodott.
[Pont rám néz és mosolyog! Ez életem legszebb na...] - gondolta hõsünk és lendületes sétáló technikája miatt hihetetlenül nekiment egy útszéli közlekedési táblának.
Hatalmasat kondult a feje a fémoszlopon, ami a táblát tartotta. Meg is szédült és minden elsötétült...
Amikor magához tért fehérség vette körül. Fején kötés. Egy kórházi ágyon feküdt, az ágy melletti kis széken pedig ott ült a Nõ. Mosolygott és az arcáról azt lehetett leolvasni, mintha azt gondolná [Te kis butus...] .
És erre hõsünk vigyorogva elõállt a \"nagy\" kérdéssel:
Eljössz velem vacsorázni ?