Tornádó (avagy spagetti vacsorára)
Idegesen szálltak ki az autóból, veszekedtek, fogaik között szûrve a szavakat, amíg a lakásba nem értek. Ott aztán elindult a lavina, üvöltöttek egymással, keresetlen szavak repkedtek a levegõben és sisteregve értek célba. A nõ néhány oktávval magasabban szidta a férjét, mint a természetes hangja. Mellei gyors ritmusban emelkedtek le-fel a dühtõl. A férfi arca eltorzult tehetetlenségében, egyszerûen már nem tudott észérvekkel hatni párjára. Az járt a fejében, hogy miért is vette feleségül ezt a temperamentumos, olasz nõt? S ez a gondolat felforrósodott agyában összekapcsolódott egy másikkal. Mert pont ez a latinos hév volt az, ami akkoriban hatalmába kerítette és tartja abban meg most is. Mert kibírhatatlan volt a veszekedésekkor, de mint a tisztítótûz, úgy égetett el minden rosszat a szeretkezésekkor. E gondolatsor másodpercek tört része alatt futott át idegpályáin az ágyéka felé, s a pénisze kõkeménnyé merevedett a nadrágjában. Nem volt többé menekvés, minden sejtje a kielégülést követelte. Az asszony háta mögé állt, egy gyors mozdulattal elkapta a derekát és magához vonta, lerántotta a fenekére feszülõ szoknya cipzárját, a ruhadarab a földre hullott, az alsó nemû pedig gyorsan követte azt. Rátaszította a kanapé háttámlájára a nõt, aki egy darabig meg visítva tiltakozott, csapkodott a karjaival, de a férfi nem engedte el. Bevágta hátulról duzzad farkát a nõ hüvelyébe, s vadul lökte a csípõjét felé. A hasa minden mozdulatnál csattant a kerek fenéken. Hamarosan a sikoltozás ritmusos sóhajtozásba csapott át, keveredve mely, dörmögõ lihegéssel. S mintha egy tornádó kapta volna fel õket, úgy repültek el mindketten a kéjben, a mindent elsöprõ kielégülésben.
Hosszú percek után egyenesedtek ki, a nõ vissza húzta a ruháit, a férjére mosolygott és így szolt:
- Drágám! Spagetti jó lesz vacsorára?
