A szülész
Dr.Walt bágyadtan kevergette a kávéjat az étterem teraszán, s újságot olvasott. Az óceán felõl fújó langyos szellõ folyton belekapott a kezében tartott papírba. Az egyik ilyen fuvallat után, amikor megigazította a lapokat, mögöttük megpillantotta a nõt. Szemben, néhány asztallal odébb tejszínes kávét fogyasztott, idõnként lenyalogatva a habot a kanálról, cseresznye szájat összecsücsörítve. Nagyon kívánatos volt, mandula szeme és göndör hajzuhataga még inkább azzá tette.
Hát hogyan hat egy ilyen kora reggeli tünemény egy férfira? \"Bûnös\" gondolatai támadnak tõle.
De az orvosnak a buja gondolatokról rögtön eszébe jutott a volt felesége, több mint két éve ment el azzal a \"tejfelesszájúval\". Nem csodálkozott rajta akkor sem és most sem, hogy megtörtént, hisz\' szinte sosem tudott rá elég idõt fordítani. Liza érzékeny nõ volt, nagyon megviselte, hogy minden második szeretkezésük elõtt vagy után, a legtöbb születésnapon és Karácsony estén, az asztalra tett gyertya meggyújtása után néhány perccel megszólalt a személyi-hívó. Olyankor a férje gyorsan elviharzott és hosszú orák múlva látta újra, de olyan is volt, hogy csak másnap. Mert a babák nem szeretnek munkanapokon, 8-4-ig születni, leginkább éjjel vagy ünnepekkor, de általában mindig rossz idõpontban kezdenek a világra keszülõdni. De a paciensek épp azért bízták meg õt a csemetéik világrasegítésével, mert hamar híre ment, hogy Dr.Walt mindig elérhetõ. Hiába szerelem, család, barátok, a hivatása mindig befurakodott élete fontos pillanataiba, nehéz volt ezt egy kívülállónak elfogadni. Liza nem látta, hogy ez az ára annak, hogy az udvaron három csillogó autó áll, a szekrények tele vannak ruhákkal és ékszerekkel és minden évben egy egzotikus helyen nyaralhattak. Elment és azóta a férfi közel sem került senkihez, mert még többet dolgozott, vagy talán azért dolgozott többet, hogy közel se kerüljön senkihez? Már maga szem tudta.
Távolba meredt szeme a godolatoktól, de a nõ látványa hamar elhessegette õket a fejebõl. Épp egy púpozott kanál tejszín bekebelezése vonzotta oda a tekintetet, vékony fehér csík maradt utána a szája felsõ szélén. Ez mar több volt a soknál, a férfi nem tudta többé levenni róla a szemét, képzelete pedig gonosz játékot kezdett ûzni vele. Gondolatban mar látta, ahogy hozzálep, ajkai közé szívja a duzzadó cseresznyeszájat és elmerül egy tejszínhab-édes csókban. Aztán karjaiba emeli és elindul vele a parton, hogy a sziklák mögött a puha homokba fektesse, majd a mellére feszülõ, elöl gombos strand-ruháját lefejti róla, és csókolgatni kezdi a majd szétfeszülõ, kerek melleket . Késõbb végighaladva hasán, megkeresi öle rejteket, jobbra-ballra tologatva nyelvét széttárja a forró és lucskos nyílást, hogy belelefetyeljen s ajkaival sebesen nyalogatva, szívogatva igya az édes nedût. A nõ hátát homorítva vonaglik a karjaiban, és halkan sóhajtozik. Aztán a férfi szája visszatér a felsõbb régiókba, végigcsókolja a törékeny nyakát, s közben csípõjét a combok közé ékeli. Lassan, de férfias határozottsággal hatol be, s erre visszafojtott sikoly a válasz, de hamarosan kéjes nyögés kiveti minden mozdulatát. Már, már õrült tempóban repülnek mindketten a csúcsok felé, az áhított kielégülés nem jár mar messze...
Ekkor a férfi érezte, hogy valaki finoman megrázza a vállát.
-Uram! Ön azt hiszem elaludt. - az egyik pincér fiú volt.
-Ó igen? - kérdezte zavarodottan és körbe nézett. Az asztalokon mar kicseréltek a kockás abroszokat fehérre, az ebédhez terítettek, megérintette csészéjét, jég hideg volt. Pénzt kotort elõ a zsebébõl, a fiú kezébe nyomta s közben megkérdezte:
-Ismeri azt a hölgyet, aki ott szemben ült?
-Uram, vasárnap van, ma ön volt az egyetlen korai vendégünk. - mondta és csodálkozva nézett az orvosra. Õ pedig semmit sem szólt vissza, felállt, átsietett a parkolón és behuppant piros Corvette-jébe.
Tudta, hogy az átvirrasztott éjszaka után, most már az a legjobb, ha hazamegy és kialussza magát.
Isten áldja a Willson-ikreket, akiket az elmúlt éjjel segített a világra!
