A fal másik oldalán (1. rész)

Az enyém mellett lévõ addig üres lakásba kora tavasszal új lakó költözött. Anitának hívták, a huszas évei vége felé járó, átlagos kis töltött galamb volt, nem feltûnõen szép, de kedves, itt-ott szeplõs pofikával, rakoncátlan, szõkés-barnás fürtökkel és kellemes, de nem feltûnõ méretû elsõ és hátsó lökhárítókkal. Csak néhányszor futottunk össze a lépcsõházban, és a szokásos kötelezõ udvariassági körökön kívül abszolút nem figyeltem fel rá. Amennyire meg tudtam ítélni, teljesen egyedül élt. Reggel elment dolgozni, este hazajött, az estéi többségét otthon töltötte, nem volt egy bulizós típus. Szóval egyéniségben is szürke kisegérnek tûnt.

Egészen addig, míg beköszöntött a nagy meleg és a nyitott ablakoknak hála rendszeressé váltak a furcsa hangok a fal túloldaláról. Esténként és sokszor reggel is rendszeres vibrátorzümmögés, félreérthetetlen nyögések, szuszogás, apró sikkantások. Persze felfigyeltem rá és eleinte jókat mosolyogtam rajta, de azért piszkálta a csõröm persze. Egyszer viszont pont akkor kapott el, amikor éppen pornóval könnyítettem éppen magamon. Jó sokáig csinálta, de kb. egyszerre értünk a végére, ami részérõl viszonylag zajosra is sikerült.

Én is kellemesen kielégülve szuszogtam, de nem bírtam magammal, és hangosan átszóltam:

- Remélem neked is jó volt!

Jéghideg csend volt a válasz, egy dobbanás, sietõs lépések, ablakcsukódás. Újra csend.

Aztán napokig semmi. Már azt hittem végleg elijesztettem, amikor egyik este ismét meghallottam az ismerõs zümmögést. Percekig zümmögött, majd nagy sóhajtások, elhaló nyöszörgés, szuszogás.

- Egészségedre. - szóltam át ismét.
- Köszi. - jött a válasz ezúttal, kis gondolkodás után, egy kuncogással megtoldva.

Majd ismét becsukta az ablakot. Én persze már azon agyaltam, hogyan tovább, ha már így elhúzzák a mézes madzagot elõttem, nem kéne málnástól rontani a maciba, adjuk csak meg a módját. Kitaláltam - azért lássuk be, nem egy bonyolult gondolat - hogy ha már a hölgy ennyire oda van a vibrátoráért, talán más játékokat sem vetne meg. Szóval a következõ pár hétben átlag hetente egyszer vettem neki valami újdonságot, az ajtaja elõtt hagyva kis csomagban, amit a hangok alapján elég szorgalmasan próbálgatott is. A próbálkozásaira viszont én szoktam kényeztetni magam, és ezt egy idõ után nem is rejtettem neki véka alá, pár szavas, minden alkalommal ablakcsukódással végzõdõ párbeszédeinkben.

Újdonsült virtuális szeretõm arra viszont feltûnõen kínosan ügyelt - én pedig nem erõltettem - hogy ne fussunk össze a lépcsõházban, vagy máshol. Néhányszor majdnem találkozunk, de ha meglátott az utcán, villamoson vagy bárhol, mindig hirtelen a másik irányban akadt dolga. Én viszont már eldöntöttem, hogy kiugrasztom a fehérmájú nyuszit a bokorból, hiszen kár a mûvelésre vágyó földet parlagon heverni hagyni. Heverjen inkább alattam.

A következõ ajándékomnak tehát csak a felét kapta meg - egy távirányíthatós rezgõ gésagolyó-pár volt, amin kívülrõl semmi nem utalt arra, hogy belül mit rejt. A távirányítót viszont megtartottam. A csomagba ezen kívül még egy hüvelyizmok edzésérõl szóló rövid leírást csempésztem, amit a netrõl vadásztam valahonnan, de a lényege az volt, hogy akár egész napos hordása is lehetséges egy-egy ilyen játékszernek.

Néhány nappal késõbb úgy éreztem eljött az én idõm és reméltem, hogy nem csalódom Anita játékra kaphatóságában és perverzségében. Gondosan elraktam a távirányítót, majd megvártam a villamos végállomáson, ahol naponta felszállt a hazafelé tartó járatra. Mivel majdnem minden nap ugyanakkor érkezett haza, nem volt nehéz dolgom. Elvegyültem a tömegben, hogy ne vegyen észre, majd amikor leült a villamoson mellé léptem és megszólítottam:

- Szia, hazafelé? Szabad a hely?

Iszonyatos zavarba jött, fülig pirult, látszott hogy legszívesebben bárhol akarna lenni éppen csak nem ott, de azért kibökte:

- Igen, persze.

Gondoltam mielõtt a tárgyra térek oldom egy kicsit a hangulatot, de nem ment könnyen.

- Munkából?
- Ühümm...
- A belvárosban?
- Arra.
- Nem vagy ma bõbeszédû...
- Ja... Nem, neharagudj... Csak...
- … csak?
- Kicsit zavarban vagyok.
- Azt látom. De miért?
- Mindegy.
- Hát jó. Remélem nem okoztam semmilyen kellemetlenséget. Ha gondolod elülök máshova.
- Nem, nem kell, maradj. Csak nincs kedvem beszélgetni.

Maradtam. Néhány percig ültünk csendben, a villamos haladt. Anita mereven bámult kifelé az ablakon. A kezem lassan a zsebembe csúsztattam és egy pillanatra megnyomtam a távirányító bekapcsoló gombját.. Úgy összerezzent, mintha áram ütötte volna meg. Mûködik.

- Mi történt?
- Nem, semmi, én csak... azt hiszem le kell szállnom.
- Valami baj van? - és megnyomtam ismét a gombot - Segítsek valamit?

Becsukta a szemeit és próbált úrrá lenni magán - elengedtem a gombot - majd kinyitotta a szemeit újra. A villamos megállt.

- Le kell szállnom. Nem vagyok jól.
- De mindjárt otthon vagyunk - újra megnyomtam a gombot - és villamossal gyorsabb.

Nem válaszolt, de minden ízében remegett és próbált erõt venni magán. A villamos becsukta az ajtajait. Újra elengedtem a kapcsolót. Rámnézett, dühös-rémülten, kipirult arccal.

- Ezt te csinálod?
- Micsodát? - kérdeztem újra bekapcsolva a rezgést a puncijában.
- Hagyjál! - nyögte halkan. - Kapcsold ki.
- Nem tudom mirõl beszélsz!
- Hazudsz. Kérlek, kapcsold … ki... vagy sikítani... fogok!

Megkegyelmeztem neki. Elengedtem a gombot. Lassan sóhajtozott.

- Ne csináld. Mindent visszaadok, ha hazaértünk.
- Rossz válasz. - kapcsoltam be újra a gombot.
- Ne... - nyögött fel újra, de már látszott hogy nem a helyzet ellen, hanem a rátörõ élvezet ellen küzd.

A villamos csikorogva megállt, én elengedtem a gombot, majd felálltam.

- Megjöttünk, gyere.

Óvatosan állt fel, szinte szédelegve, majd kiléptünk az utcára. Sietve elindult volna, szinte rohant haza, de nem hagytam. Újra bekapcsoltam a golyókat. Megtorpant mintha áram ütötte volna meg, a lábait szorosan összezárta, remegett... Így értem újra mellé.

- Gyere segítek. Karolj belém.
- Kapcsold... ki.. könyörgök...
- Nem fogom. Így jössz hazáig.
- Nem bírok... lépni sem.
- Önuralom. Gyere.
- Fogalmad... sincs... milyen... nem tudok...
- Kikapcsolom, de csak ha nem szaladsz el.
- Jó, jó... Kérlek... ki...

Kikapcsoltam. Megkönnyebbült, sóhajtott, hosszan lecsukta a szemeit, majd újra kinyitotta, ismét az engesztelhetetlen düh égett benne.

- Egy perverz állat vagy. Szatír. Zaklató.
- Nagyon szégyellem magam. És most gyere.

Jött. Csendben lépkedett mellettem, a járdát bámulva.

- Amúgy nem tetszik a váratlan meglepetés?
- Nem. Nagyon nem.
- Nem hiszek neked. Akkor hogy került oda, ahol most van?
- Hagyjál.
- Megint bekapcsoljam?
- Ne... - rázta a fejét - … én csak... azt hittem ez csak ilyen edzéshez való... az írtad...
- De azért kellemes viselni nem?

Fülig pirult és nem válaszolt.

- Hmm?

Alig látható járdaszugeráló bólogatás volt a válasz.

- Akkor meg mi a baj?
- Kérlek, hagyjál. Ne bánts.
- Azt hittem - fordultam oda hozzá - ezzel - kapcsoltam be a golyókat ismét - élvezetet okozok neked.
- Ne... Kérlek ne...
- Egy percig most így maradunk. Ha akarod, hozzám bújhatsz és kapaszkodhatsz belém. Aztán kikapcsolom és megyünk.
- Ne... Áh... Nem... akarom... akarom...
- Nem jó érzés?

Semmi válasz, de nekem dõlt és a nyakamba fúrta az arcát, remegett... Átöleltem, tartottam. Hullámzott a teste, és minden idegszála megfeszült, ahogy küzdött a rátörõ érzések ellen. Iszonyúan izgató volt. Símogattam a haját. A körülöttünk sétáló utcának úgy tûnhettünk mint egy szerelmespár. Lassan leketyegett a perc és ígéretemhez híven kikapcsoltam a golyókat. De remegett tovább, lassan nyugodott csak le. Rám nézett, könnyes-dühös szemmel.

- Egy szemét állat vagy. Ezért megfizetsz.
- Gyere.

Jött. Elértünk a lépcsõházig, ahol beszálltunk a liftbe. Ahol természetesen újra bekapcsoltam azt, amit õ a legkevésbé sem akart.

- Ne... vedd el amit csak akarsz, de ne...
- Nem élvezetes, ahogy rezeg benned?
- Nem bírom... kérlek...

Megállítottam a liftet.

- Ha nem akarod, nyugodtan kiveheted. Akár itt és most.
- Engedj... haza... ne...
- Vagy kivehetem neked én is, ha akarod.
- Ne... ne...
- Akkor bent marad és rezegni fog.
- Bent... jaj... nem bírom...
- Ha megcsókolhatlak kikapcsolom.

Bólogatott. Közel léptem hozzá, nekinyomtam a lift falának, benyúltam a haja alá és a tarkójánál a számhoz húztam a fejét. Megcsókoltam. Egy másodperc késlekedés után visszacsókolt. Kinyitotta a száját és hamarosan már a nyelveink bonyolódtak csatába. Csípõjét érezhetõen nekem nyomta, hozzám simult, a nyakamba kapaszkodott. Újra elindítottam a liftet, közben egy pillanatra sem hagyva abba a csókolózást. Felértünk az emeletre ahol egymásba kapaszkodva szinte beestünk a liftbõl az õ ajtajába. Nem tudom mikor vette elõ a kulcsot, de a kezembe nyomta, én pedig õt az ajtóhoz, miközben nagy nehezen megtaláltam a zárat és kinyitottam az zárat. Tartanom kellett hogy össze ne rogyjon, ahogy betántorodtunk az elõszobába, majd arccal a falnak támaszkodott és újra nyöszörögni kezdett. Közben becsuktam az ajtót.

- Mit tettél velem... Kapcsold ki... Nem akarom...

Nem hallgattam rá. Mögé léptem és betámasztottam a térdem a combjai közé, elõrenyúltam, kinyitottam az övét, hátrébb léptem, letoltam a nadrágját majd a bugyiját is a térdéig. A falatnyi kis fehér textil úszott a nedvességben. Szép rózsaszín bõre volt és sokkal szebb kerek feneke, mint amit a nadrágja korábban látszani engedett, ráadásul a még mindíg a puncijában rezgõ játékszertõl önkéntelenül is igazi felizgult bepucsított “basszál meg” nõsténypózban tartotta magát, aminek nem bírtam ellenállni. Nem is akartam. Kilazítottam az én övem is, megszabadultam a gatyámtól és az alsógatyámtól, amibõl elõugrott a villamos óta csak erre váró, már keményen álló farkam. Benyúltam a lábai közé, kezembe akadt a golyók kihúzó kötele. Szinte kitéptem belõle õket, amitõl felsikoltott. A játékszer nagyot koppanva érkezett a kõpadlóra. Õ pedig már csak nyöszörögni bírt... Mögé léptem és beletoltam a farkam, úgy ahogy voltunk, gumi nélkül. És tempósan baszni kezdtem. A farkam ellenállás nélkül siklott az elképesztõen nedves kis punciban. És még így is jó szûk volt.

- Ne... ne...
- Biztos? Nem szerettél volna már rég érezni egy kemény faszt magadban? Ahogy jól megdugnak?
- Ne... basszál... akarom... ne...
- Most nem vagy igen? Nem errõl fantáziáltál minden alkalommal, amikor vibrivel tömted a kis pinád az nyitott ablaknál, hogy én is halljam?
- Igen... igen... A pinám dugjad... kérlek... Basszál!

A kefélést egy pillanatatra sem abbahagyva elõrenyúltam, széttéptem a blúzán a gombjait, feltoltam a melltartóját majd belekapaszkodtam a dudáiba, miközben a punciját dugtam. Élveztem ahogy a gyönyörû feneke nekem csapódik, ahogy a tenyerem kitöltik a puha mellei. Most jó. Imádom, ha egy terv sikerül! De nem tartott sokáig. Másodperceknek tûntek csak, mikor megszólalt megint.

- Úristen... el fogok... el fogok...
- Gyerünk, élvezd csak, ahogy megbaszlak. Ha jó nagyot élvezel még a pinád is megtöltöm gecivel közben.
- Ne... ne élv.. belém... ne... jaj... jaj.. elmegyeeeeee... neeeeeeeeeeeee... ááááááááááá!

Én sem bírtam tovább, az orgazmustól hullámzó kis punciba vágtam a farkam és utat engedtem a gecimnek, amitõl még egy orgazmus hullám tört rá, majd lassan lecsillapodott.

Löktem még rajt párat, majd kihúztam belõle a farkam és lassan elengedtem. Elernyedt. Lecsúszott a fal mellett a földre, a lábamhoz és lihegett...

Én felhúztam a nadrágom, kivettem a zsebébõl a távirányítót, kikapcsoltam a padlón rezgõ golyókat, majd odadobtam neki.

- Tessék. Most már teljesen a tiéd.
- Tûnj el. Takarodj.

Lehajoltam, megfogtam az állát, a száját a számhoz irányítottam és megcsókoltam. Nem tiltakozott.

- Nem volt jó?
- Undorító vagy.
- Ha szeretnél valamit, tudod hol találsz meg.
- Menj már el.

Nem forszíroztam a dolgot. Kiléptem a lakásából, és átmentem az enyémbe. Az este sokat ültem magam elé nézve, vagy bámulva a plafont. Nem állítom, hogy nyugodt voltam, vagy nem volt lelkiismeret furdalásom. Végülis kvázi megerõszakoltam egy nõt, még akkor is, ha azért feltehetõen neki sem volt annyira rossz. Vártam, hogy mi lesz a folytatás ha lesz egyáltalán. De aznap már nem lett.

Az elkövetkezõ pár napban színét sem láttam, hallottam. Majdnem egy hét is eltelt, mikor kopogtak az ajtómon. Kinyitottam, Anita állt ott.

- Szia, segíthetek?
- Bemehetek?
- Gyere.

Bementünk, leültünk a nappalimban. Elõredõlve ült a fotelban, mint aki valami fontosat akar mondani.

- Figyelj... Ez a múltkori... nagyon nagy hülyeséget csináltál, amikor belém mentél. De nem vagyok terhes. Szerencsére... És többször... Felvettem a telefont, hogy feljelentelek erõszakért... De végül nem tettem.
- Értem. Sajnálom, ha neked nem volt jó, vagy úgy érzed, hogy bántottalak. Én csak a korábbi játékainkat egészítettem ki. Legalábbis így gondoltam.
- Ez nem játék. Nagyon rosszul éreztem magam az elmúlt héten. Fõleg mert...

Elhallgatott.

- Igen?
- … mert... nekem is jó volt. Velem még... - kereste a szavakat - sosem bántak így... iszonyú megalázó volt, de... rettentõen... izgató... és...
- Tetszett?
- … Egy kicsit.
- Kicsit?
- ...
- És most akkor miért is vagy itt?
- Hát... Csak visszahoztam, ami a tiéd. - mondta komolyan, majd letette a távirányítót kettõnk közé az asztalra.
- És a golyók? - néztem rá kérdõn.

Nem válaszolt, csak elpirulva kicsit elmosolyodott. Felállt.

- Most mennem kell. Majd beszélhetnénk késõbb, ha lenne kedved hozzá.
- Az ablakon át, vagy újra bekopogsz?
- Még nem tudom.

(Folyt. köv.)