Egy beteljesült álom

Egy üzlet és reménybeli állás szervezése kapcsán majd’ egy évet „társadalmi munkában” kellett dolgoznom. A szerteágazó és sok embert megmozgató ügylet egyik résztvevõje ismét csak a „biztosítós csaj” volt. Idõközben kiderült, hogy egy közös ismerõs révén már évekkel korábban találkoznunk kellett, de egyikünk sem emlékezett a másikra. Az üzlet végül is sikeres lett, s mindketten az új cégnél kaptunk állást.
A munka temérdek volt, és nagyon sokszor a késõ éjszakába nyúltak a megbeszélések. Kiderült, hogy valójában nem is ellenszenves, csak sokat beszél és nem kicsit harsány. Ezzel leginkább gátlásait igyekszik palástolni. Ahogy egyre jobban megismertem, mind világosabbá vált, hogy minket egy tõrõl metszettek. Ha elkezdtem egy mondatot, õ majdnem mindig be tudta fejezni. A legbizalmasabb üzleti információk alapján szinte szó szerint ugyanarra a következtetésre jutottunk.
Gyermeki ártatlanságomban eleinte észre sem vettem, hogy õ már jó ideje másként néz rám. Hosszú ideig tartott, míg erõteljes ösztönzésére lassan rádöbbentem, mi is zajlik köztünk.
Egy késõ éjszakai megbeszélésen, ahol idõnként a világ megváltásáról is szó esett, s magunkról is el-elmondtunk sok mindent, egyszer csak kijelentette, hogy õ ugyan már nem mondhatja magát tininek, két gyereke is van, de még soha nem volt szerelmes. Parázs vita alakult ki, hogy tartható-e ez az állapot. Én amellett kardoskodtam, ha eddig nem tette, feltétlenül ki kell próbálni a dolgot, mert anélkül nem szabad meghalni.
– És milyen az, amikor szerelmes valaki? – tette fel a kérdést.
– A legnagyobb önzés és a legnagyobb önfeladás ugyanabban a pillanatban – válaszoltam. – Ha nincs szerencséd, nagyon sokat szenvedhetsz, de ezzel együtt felejthetetlen érzés.
– Akkor köszönöm, én nem kérek belõle, szenvedtem már eleget.
Ekkor, már mintha kezdett volna derengeni valami a fejemben, de még nem tudatosult az egész. Néhány nappal késõbb egy hasonló beszélgetésen, amikor már csak hármasban voltunk közös fõnökünkkel, és jó néhány felest is megittunk, a következõ kérdést tette fel:
– Mit csináljak, ha valaki nagyon tetszik nekem, de nem nagyon reagál a jelzéseimre?
– Lehet, hogy észre sem vette a dolgot – vetettem ellen.
– Az ki van zárva – így õ.
– Talán még egyértelmûbbé kellene tenni a jelzéseket – gyúlt fény az elmémben.
S mit ad Isten, egy fél óra elteltével hirtelen megszólalt:
– Nagyon fázik a lábam.
– Add ide, megmelegítem – ajánlottam.
Az asztal alatt ölembe rakta lábait, s miközben tovább folyt a beszélgetés, én lassan, de félreérthetetlenül simogatni kezdtem õket. Soha nem fogom elfelejteni. Fehér zokniban volt, és sajnálatosan szûk szárú farmerben, így bármennyire is igyekeztem, nem tudtam a vádlijánál följebb jutni.
Amikor hazafelé gurultunk – bár mindketten tisztában voltunk a helyzettel – alig-alig szóltunk egymáshoz. A szituáció annál is kínosabb volt, mert férje az este folyamán, és az alatt az öt perc alatt is, amíg az autóban ültünk, többször rácsörgetett, hogy mikor jön már. Úgy láttam, hogy amikor jelzésére – Csipkerózsika álmomból fölébredve – végül nyíltan válaszoltam, megijedt. Ezt be is vallotta, miközben a házuk elõtt egymás kezét fogva beszélgettünk. Ekkor ismét megszólalt a mobilja. A férje volt. Rám nézett, szomorúan elmosolyodott, kinyomta a hívást, és elindult a házba.
Másnap reggeltõl izgalmas játék alakult ki közöttünk. Folyamatosan ürügyet találtam arra, hogy közelében lehessek, õ pedig nagyon ritkán mulasztotta el, hogy mintegy véletlen, végigsimítson a kezemen, vagy egy-egy ügyirat tanulmányozása közben csípõjével nekem támaszkodjon. A legemlékezetesebb az volt, amikor egy könyv tréfás versein mulatva, miközben a vállam fölött a könyvbe tekintett, kebleit a vállamon nyugtatta. Az egészet az tette igazán izgalmassá, hogy eközben a többen az irodában voltak, de az egészbõl semmit sem vettek észre. Vagy amikor szintén egy iratot tanulmányozott mellettem állva, én pedig a székében ülve simogattam lábát, miközben három-négy ember az asztal túloldalán beszélgetett.
Egyszóval a metakommunikáció minden formáját a kihasználtuk. Nézéssel, szelíd simogatással, apró de egymás számára félre nem érhetõ megjegyzésekkel fejeztük ki egymás iránt érzett vonzalmunkat. Egyetlen probléma akadt csak, hogy semmiképpen nem akart kötélnek állni:
Néhány hét elteltével a szemére hánytam, hogy elkezdett játszani a tûzzel, s amikor az fellángolt, megijedt, s leengedte a húsz milliméteres hajópáncélt, majd amögé bújt. Ezen kissé összezördültünk, így néhány napig csak a feltétlenül szükséges hivatali kapcsolatra korlátoztuk találkozásainkat. Láttuk persze, hogy a másik szenved, de mindketten túl büszkék voltunk a közeledéshez.
Ekkor két napos képzésre kellett mennünk, a Balaton mellé. Addigra olyannyira megorrolt rám, hogy még az autómba sem volt hajlandó beülni, inkább vonattal ment. Én viszont már nehezen bírtam így tovább, ezért a vasútállomáson vártam. Amint kilépett a pályaudvar kapuján, hozzáléptem, kivettem a kezébõl a bõröndjét, s mea culpázva kértem elnézést faragatlanságomért. Ettõl a pillanattól ismét elindult a régi játék. Roppant szigorú arccal, de nevetõ kék szemmel dorgált hosszasan, miközben „véletlenül” minden lépésnél hozzám simult.
Az autóba beülve hosszú, de mélyen sliccelt szoknyája félrecsúszott, s látni engedte formás lábait. Az indítókulcsot fogva gyönyörködtem bennük, s teljesen elfeledkeztem a külvilágról. Legalább két perc telt el így, amibõl persze én semmit nem érzékeltem. Õ is ábrándos hangulatban lehetett, mert csak ekkor eszmélt, s évõdõ hangon kérdezte, mint az elmúlt néhány hónapban annyiszor:
– Mire gondolsz?
– Hármat találhatsz – simítottam végig könnyedén a combján, majd a szemébe nézve kérdeztem:
– Akkor indulhatunk, asszonyom?
– Hajtson fiam, sietek! – válaszolta mosolyogva.
A szálláshelyre érkezve elfoglaltuk szobáinkat, kipakoltunk, ami nem tartott sokáig, hiszen csak két napra érkeztünk, majd egy hosszú és unalmasnak induló délutánon hallgattuk a szakembereket, bár azt hiszem, egyikünk sem jegyzett meg szinte semmit az elhangzottakból. Hogy azért ne fulladjon unalomba ez a néhány óra sem, a székben hátradõlve addig helyezkedtem, amíg feltûnés nélkül õt figyelhettem. Miután az elõadásokat a lazaság jegyében hirdették meg, mindketten könnyed ruhát vettünk fel. Rajta egy póló, egy egészen vékony melltartó s egy hosszú és bõ szoknya, rajtam pedig szintén póló és rövid nadrág.
Ekkor belém bújt a kisördög. Lassan kibújtam papucsomból, s lábfejemmel egészen finoman simogatni kezdtem vádliját. Elmosolyodott, s óvatosan odébb húzta. Füléhez hajoltam, s megkérdeztem:
– Nem fázik véletlenül a lábad? – céloztam a közelmúltra.
– A legkevésbé sem – biggyesztette le az ajkát.
A padok szerencsére teljesen zártak voltak, így nyugodtan engedhettem szabadon fantáziámat, s végtagjaimat. Bal lábammal lassan magamhoz húztam lábait, majd jobb lábam segítségével összekulcsoltam õket. Egy ideig mintha szabadulni akart volna, de aztán föladta, s amikor combomat csupasz combja alá csúsztattam, mélyen fölsóhajtott. Ezt jó jelnek véltem, s bal kezemet finoman a combjára helyeztem.
– Észreveszik! Maradj már nyugton! – suttogta fülembe, miközben visszarakta ölembe a kezemet.
–Dehogyis! – válaszoltam, s nem engedtem, hogy elvegye kezét. Hiába igyekezett, nem tudott szabadulni, mert combomhoz szorítottam a kezét.
– Észreveszik! Maradj már nyugton! – idéztem szavait.
Erre kedveskedõ fintort vágott, de nem vette el kezét.
Lassan följebb húztam a kezét, s ágaskodó férfiasságomhoz szorítottam. Erre már tényleg szabadulni igyekezett, félvén a leleplezéstõl:
– Eressz már! – suttogta.
– Egy feltétellel – súgtam a fülébe, kaján vigyorral. – Ha szabadon garázdálkodhatok! Én ugyanis tudom úgy csinálni, hogy senkinek ne tûnjön föl – majd szabadon engedve kezét, egész finoman felhúztam hosszú szoknyáját, és simogatni kezdtem kemény combját. Egy gyors pillantással felmérte, hogy a szoknya kellõképpen bõ ahhoz, hogy valóban senkinek se tûnjön fel mi is történik, majd úgy tett, mintha nagyon érdekelné az elõadás.
Kezem szabadon kalandozhatott, s nem is volt rest. Lassan két lába közé csúsztattam, s hagytam egy kicsit ismerkedni a környezettel. Lassan simogattam combját. Éreztem, hogy a kezdetben selymes bõr egyre lúdbõrösebb lesz, és lélegzése is egyre mélyebb és erõsebb lett.
Miközben egyre följebb csúszott a kezem simogatás közben, egyszer csak elakadt a lélegzetem, amikor csupasz nagy ajkaihoz érve rádöbbentem, hogy nincs rajta bugyi. Csak erre várt, s halkan kuncogva pillantott minden bizonnyal kellõképpen bamba képembe.
Lassan, egész lassan simogatni kezdtem. A combokon végzett munkám eredményeként már könnyedén siklottak ujjaim az egyre jobban megduzzadó nagyajkakon, s õ már az elsõ mozdulatok után lassan nyitni kezdte combjait, és csípõjével egészen finoman, de ütemesen segítette kezem munkáját. Egyre mélyebbeket lélegzett, az arca mind jobban kipirult, s amint sorra teljesítettem a feladatokat, azaz hosszan becézgettem a kisajkakat, végül a csikló is sorra került, láttam, hogy hamarosan itt hagy engem. Mielõtt azonban a csúcspontra ért volna, hirtelen csend támadt, az elõadás ugyanis véget ért. Így sajnos nekünk is be kellett fejezni, s kielégítetlen maradt a drága. Még hosszabb ideig egymás mellett ültünk, csak néztük egymást, miközben lassan mindketten megnyugodtunk. Késõbb a szobánkba mentünk, hogy felkészüljünk a következõ programra.
Miután ezt követõen folyamatos programról gondoskodtak számunkra, csak az esti ismerkedõ estben reménykedhettem. Mielõtt a szobáinkba mentünk volna, a fülébe súgva rimánkodtam. – Este is „úgy” gyere!
– Nem tudom mire gondolsz! – mosolygott, majd orromat megfricskázva fölvonult az emeletre.
Amikor az ismerkedõ esten megjelent, ha lehet, még a délutáninál is bambább képpel bámultam rá. Földig érõ, égõ vörös ruha volt rajta, s alatta szemmel láthatóan semmi. Elöl is mélyen dekoltált volt, de hátul egyenesen kiesett belõle. A hatást látva, úgy tûnt, kezdi nagyon jól érezni magát.
Egész este a hatása alatt voltam, s alig vártam, hogy õ is megelégelje a minden irányból felé irányuló hódolatot. Nem volt ugyanis férfi a teremben, aki ki tudta volna vonni magát a hatása alól.
Bár kétségtelen, hogy nagyon jó volt, amikor hozzám simulva táncolt, én ennél többet akartam, s ahogy láttam, õ sem érte be ennyivel.
Úgy tizenegy óra tájt végül is egyszerre éreztük úgy, hogy elég volt a társaságból.
Hozzám hajolt, könnyedén megharapta fülemet, s belesuttogta:
– Menj szépen föl, s én negyed óra múlva a szobámba várlak.
Belepillantottam dekoltázsába, s így szóltam: – Nagyon jó a ruhád.
– Te kis piszok! –követte pillantásomat incselkedve.
Fölálltam, s a szobámba mentem, ahol gyorsan lezuhanyoztam, majd köntösömet magamra kapva kilestem az ajtón, s mikor senkit nem láttam a folyosón, bekopogtam hozzá. Semmi válasz. Lassan lenyomtam a kilincset. Az ajtó nyitva volt. Ahogy beléptem, s becsuktam magam mögött az ajtót, a nyitott erkélyajtón keresztül megpillantottam, ahogy a tavat nézi. Nem tudtam, hogy meghallotta-e, amint beléptem. Csöndben keresztül mentem a szobán, majd az erkélyre lépve hátulról átöleltem, s szépen ívelt nyakát lágyan megcsókoltam. Bal kezemet lassan felcsúsztattam mellére, s lágyan simogatni kezdtem. Másik kezemmel erõsen csípõmhöz szorítottam csípõjét. Ekkor már teljesen merev voltam. Jobb kezével hátranyúlt, s fenekemnél fogva õ is magához szorított. Egy-két perc után hirtelen megfordult, incselkedõen szemembe nézet, erõteljesen elõredudorodó köntösömre rakta kezét, s megszólalt:
– Hát ez meg micsoda? – bontotta ki a köntöst összefogó övet, s ágaskodó péniszemre pillantott, majd lágyan kezébe vette, s lehajolt hozzá. – Ó, hát ez a szegény nagyon megfázott, nézd, milyen taknyos – azzal lecsókolta makkom hegyérõl a nedveket, miközben kezével ritmusosan simogatott. Mindössze néhány másodpercig csinálta, majd fölállt s farkamat el se engedve a fürdõbe vezetett.
– Érzem, te már megmosakodtál, de én még nem jutottam hozzá.
– Ezen könnyen segíthetünk – húztam el róla a ruhát.
Pontosan olyan volt, amilyennek elképzeltem: erõteljes és nagyon kemény húsú. Háttal állt nekem, ezért elõször izgatóan izmos hátát pillantottam meg, majd ahogy lefelé pillantottam, gömbölyû csípõje izgatta tovább fantáziámat. Megnyitotta a csapot, majd ismét farkamhoz térdelt: – Gyere drágám, majd én meggyógyítlak – s ott folytatta, ahol egy perccel korábban abbahagyta. Hol nyelvével körözött a makkom körül, hol mélyen és erõteljesen szívta, miközben a keze egyre gyorsabban verte az ütemet. Õrültem fel voltam izgatva, hiszen hónapok óta csak rá vágytam, így nagyon gyorsan a csúcspontra értem.
– Drágám – szóltam az izgalomtól rekedt hangon – ha most azonnal nem hagyod abba, kénytelen leszek nélküled elmenni.
Egy pillanatra sem hagyta abba, amit csinált, csak hatalmas kék szemével és arckifejezésével adta tudtomra, hogy éppen erre vár. Amikor néhány másodperc elteltével látta, hogy már alig-alig bírom, hirtelen kivette szájából, s a legérzékenyebb helyen, a makkom alatt kezdett el simogatni nyelvével. Ahogy érezte az erõteljesen elõrelökõdõ csípõmet, még éppen a szájába tudta venni. Ekkor fölrobbant a világ. Hatalmas nyögések közepette mentem el, õ szorgalmasan dolgozott tovább, s nem hagyta abba, amíg teljesen meg nem nyugodtam. Ajka és keze az utolsó cseppet is kifacsarta belõlem. Csak akkor engedett el, amikor már kezdtem lassan petyhüdtté válni.
– Minden cseppje kincs – idézte az egykori reklámszöveget, s mindketten elnevettük magunk.
– Miért csináltad? – kérdeztem.
– Mert láttam, hogy nagyon hamar el fogsz menni, s akkor nekem alig jut valami – mondta álszent képpel – így viszont te is hosszan fogsz foglalkozni velem.
Közben a kád is megtelt vízzel, s õ bele akart telepedni.
– Igen? Na várj csak. Most én jövök – mondtam –, de elõször zuhanyozz le – s kezébe nyomtam a zuhanyrózsát. Õ érdeklõdve rám pillantott, majd a forró vízben állva zuhanyozni kezdett. Ahogy a vizet elõször kebleire folyatta, én ajkammal követtem a víz útját. Szemmel láthatóan élvezte a dolgot. Gyorsan ráérzett a dolog ízére, és sorra vette az izgalmas területeket. Hosszan tusolta nyakának jobb oldalát, én pedig ajkammal és nyelvemmel kényeztettem illatos bõrét. Miután õ irányította az akciót, igen gyorsan izgalomba jött. Ismét melléhez tért vissza, én pedig szorgalmasan követtem. Elõször lassan köröztem a melle körül a nyelvemmel, majd eljutottam a bimbóhoz, amelyet elõször szintén csak nyelvemmel kényeztettem, de aztán erõteljesen szívni kezdtem, miközben balkezemmel másik mellét simogattam egyre erõteljesebben. Lassan én is újra megmerevedtem. Ahogy közeledett a zuhanyrózsa az öléhez, úgy követte ajkam is a víz útját. A köldöke tájékán álltam meg hosszabb idõre, majd a szeméremdomb elõtt ismét részletes vizsgálat tárgyává tettem az alhasat. Ezt nagyon nehezen bírta, mert az élvezet mellett nagyon csiklandozta is.
Ekkor váltottam. Már nem követtem a nagy ajkakat kényeztetõ zuhanyrózsát, inkább a belsõ combokat izgattam nyelvemmel, s nagyon lassan közeledtem a gyönyörök kertjéhez..
– Te kis mocsok! Errõl nem volt szó! – háborodott föl. – Tessék rendesen dolgozni.
– Mindent a maga idejében – válaszoltam, majd nyelvem azonnal folytatta útját, amelynek lassan végére ért. Csípõje egyre erõteljesebben mozgott. Jobb lábát megfogtam, s a kád szélére raktam, hogy kényelmesen hozzáférjek a nagyajkakhoz. Ahogy elõször végig futott rajtuk nyelvem, lábai megremegtek, ami újabb ösztönzést adott, s ajkaim közé szívva õket, a nyelvemet még mélyebbre eresztettem, és a kisajkakat kényeztettem. Fokozódó izgalmát látva én is egyre jobban felizgultam. Egyre hatalmasabbra duzzadó csiklóját, ha akartam volna, se kerülhettem volna ki, ezért inkább nyalogatni kezdtem, amit hálás nyögéssel és egyre erõteljesebb csípõmozgással nyugtázott. Egy-két perc elteltével már láttam, hogy neki sincs sok hátra, ezért – miközben nyelvemmel továbbra is a csiklót izgattam – középsõ ujjammal óvatosan beléhatoltam, s a G-pontot ingereltem. Alig egy-két perc elteltével hangosan zihálva élvezett el, miközben két kezével szinte megfojtott, ahogy arcomat ölébe szorította. Hogy jól dolgoztam, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy orrom és ajkam élvezete összese nyomát ott viselte magán.
Ahogy kissé megnyugodott, s lassan a kádba csúszott, én úgy helyezkedtem, hogy azóta ismét kõkemény farkamba húzta bele magát. Mély sóhajjal jelezte, hogy észrevette e kedvességet, majd hátrafordult, hogy mondjon valamit, én azonban ajkammal beléfojtottam a szót. Nyelveink jó percet csatáztak, miközben csípõje is egyre ütemesebben verte a ritmust. Egyik kezem rugalmas keblét simogatta, másik a csiklóját izgatta, nyelvem pedig fülét és nyakát becézgette. Mindketten egyre jobban lendületbe jöttünk. Amikor a fürdõszoba padlóján már több víz volt, mint a kádban, furcsa, rekedt és mély hangon így szólt:
– Menjünk a szobába, itt már kényelmetlen!
Lassan megemeltem csípõmet, miközben õ jobb kezével nyakamat ölelte át, ballal pedig fenekemet simogatta. A kád szélén támaszkodva lassan fölemeltem.
– Csak nyugodtan, nehogy kicsússzak belõled – suttogtam fülébe.
Elõször õ lépett ki a kádból, s ahogy jobb lábát átvetette a kád peremén, én vénuszdombjára szorítva kezemet, még mélyebbre hatoltam. Kezemet el sem véve e barátságos helyrõl, bal karommal kebleit támasztottam meg, és megindultunk a szoba irányába. A vizes kövön néhányszor, majd elestünk. Ezen jól mulattunk, de valahogy mindig talpon maradtunk. Hiába. Neki jó támasztéka volt, nekem pedig volt mibe kapaszkodni.
A szobába érve, amint biztonságos talajt éreztem a talpam alatt, már lépegetés közben is egyre nagyobb tempót diktáltam. Õ elõször az ablakhoz vezetett, elõre hajolt, s a párkányra támaszkodva lökött hátra egyre erõteljesebbeket ölembe. Hátára hajoltam, s nyelvemmel ismét szép ívû nyakát simogattam, kezeim pedig megosztoztak mellein és ölén. Ahogy közeledtünk a csúcsponthoz, egyre erõteljesebben dolgozott csípõnk.
Aztán hirtelen felegyenesedett, fejét hátrafordította, s mohón megcsókolt. Egy pillanatra lassítottunk a tempón, de eközben kezeim dolgoztak egyre szabadabban. Ágaskodó mellbimbóit egyre durvábban sodorgattam jobb kezemmel, balom pedig ölével játszott. Nedveink egyre jobban összekeveredtek, s már combunkat is sikamlóssá tette. Anélkül, hogy szétcsúsztunk volna, az ágyhoz vezettem, s hasra fektettem. Teljes testemmel ránehezedtem, majd ugyanott folytattam, ahol az ablaknál abbahagytam. Õ is egyre erõteljesebben mozgott csípõjével, egyszer-egyszer szinte ledobott magáról, mint egy makrancos csikó. Kicsit följebb csúsztam, hogy a G pontot masszírozhassam még erõteljesebben. Így puncija még jobban szorított, s éreztem, már nem sokáig bírom. Szerencsére õ is egyre jobban elvesztette önkontrollját. Az egyre hangosabb nyögéseink szavak nélkül is világossá tették mindkettõnk számára, hogy hamarosan a másik is a csúcsra ér.
– Most jut eszembe – lihegtem fülébe maradék önuralmamat összeszedve – nekem most el kell mennem. – Azzal hatalmas lökésekkel egészen a mélyre hatoltam, s beteljesült a több hónapos várokozás. Bár õ valamivel tovább bírta, a harmadik vagy negyedik lökésnél õ is görcsösen összerándult, s két kezével fenekemet szorítva élvezett el. Még hosszú percekig együtt maradtunk, s becézgettük egymást
Másnap reggel el sem akartam hinni, hogy mindez valóság, de amikor megéreztem kezét a mellkasomon, szélesen elmosolyodtam, s hozzáhajoltam:
– Szia drágám! Jól aludtál?
– Igen. És te?
– Soha jobban. És tegnap egy álmom is teljesült – azzal megcsókoltam, s kezem ismét kisded játékába kezdett feszes mellein. Alig simítottam végig rajtuk, már is árulkodóan ágaskodtak bimbói, amit ajkaim elégedetten nyugtáztak. Persze én is hasonló merevedéssel válaszoltam.
– Hohó! – emelte fel hangját és ujját – Egyszer volt Budán kutyavásár, és többször nem is lesz.
– Az lehet, de még nem ért véget! – replikáztam.
Erre elnevette magát, s õ is simogatni kezdett, majd ismét egyre jobban belemerültünk e megunhatatlan játékba.
Hazafelé...
– Akkor most szervezhetek egy újabb tréninget?
Hangosan, fölnevetett, összeborzolta hajamat, s csókot intve csak ennyit szólt:
– Na látod, ezt szeretem benned.