Korokon át I.

Sokféle helyzetben volt már életében, nem volt se szégyenlõs, se nem gyáva. Most ahogy a tömeg mustrálta, a Férfi mégis kellemetlenül érezte magát. Persze tudta, hogy ez fog történni, nem gondolt rá sokat, de mégis idegesítette az egész helyzet. A tömeg zsibongása megszédítette. Szinte várta a vezényszavakat amelyek útnak indítják õt és társait a valószínûtlen veszélyek felé, ahol dicsõség és gazdagság vagy éppen halál vár rá.

A Nõ óvatosan próbált a szinte áthatolhatatlan tömegben elõre jutni. Nem volt különösebb célja, a város többi lakójához hasonlóan, szerette volna szemügyre venni a kivonuló sereget. Apróbb termetének köszönhetõen viszonylag hamar keresztülfurakodott a zajos emberhadon, majdhogynem kiesett a térre, ahol pompás vértjeikben a haza ifjai várakoztak. A legtöbben zord, érzelemmentes arccal tûrték a tömeg csodálkozását, egy-egy fiatalabb katona vonásai lágyultak csak el az otthon elhagyásának gondolatára.

Hamarabb megpillantotta a Férfit, mint ahogy az õt észrevette volna. Nem elsõ alkalommal látta, valahol az otthona közelében lakhatott. Többször megakadt már rajta a szeme és most ki tudja milyen okból, fellobbant benne a vágy, hogy odalépjen hozzá. Szerette volna átölelni, megcsókolni, érezni közelségét és törõdését. Nem tehette, sok volt az ismerõs arc a tömegben, mit gondolnának róla szomszédai.

A Férfit a harsonák hangja riasztotta fel meredt töprengésébõl. Nézett maga elé, de csak most látta igazán hová bámul. Megpillantotta a Nõt, a szíve megdobbant, a lélegzete megakadt. Oly ismerõsnek tûnt neki, mégis biztos volt benne, hogy még sosem látta. Ha józan ésszel kellett volna leírnia, még csak különlegesen szépnek sem mondta volna, mégis egy pillanat alatt megbabonázta a látványa.

Egy hosszú sóhajtással merült el a sötét szemek örvényében, a vágy majd szétfeszítette testét. A vér a fülében dörömbölt, nem látott mást, csak a szemeket övezõ arcot. Maga is elcsodálkozott, hogy hogy lehet rá ilyen hatással egy nõ. Felidézte magában az elmúlt napok orgiáit, a hús táncát Bacchus oltárán. Mindent megkapott amire egy férfi vágyhatott és most mégis itt áll mint egy gyerek és csak egyetlen dologra vágyott. Az egyetlen dologra amit nem kaphatott meg.

A dobok pergése váltotta fel a harsonák hangját, a Férfi lába gondolkodás nélkül követték a vonulás ütemét. Így kellett történnie, hisz gondolatai egészen máshol jártak. Egy titkos szentélyben, ahol az ismeretlen Nõt magáévá teszi. Hol állatiasan, hol gyengéden, minden figyelmét ráirányítva.

Mire felocsúdott képzelgéseibõl már elhallgattak a dobok. A város utolsó házait is maguk mögött hagyták a Kohorsz immár rendezetlen sorokban gyalogolt baljós végzete felé. Nyugtalan éjszakákon gyakran álmodott még az ismeretlen Nõrõl. Remélte, hogy legalább álmai megérintik Õt.

A Nõ is sokat gondolt a Férfira. Ezerszer megbánta, hogy nem rohant hozzá és nem mondta el mit gondol. Gyakran nézte a harcokból visszatérõ embereket, kutatta szemével az arcokat, a tekinteteket. De többé nem láthatta meg azon szemek földöntúli csillogását, mert azok kihunytak egy távoli patak partján, amely lassan elmosta a Férfi vérét...