Rokokó affér :)
- Jean-Paul, mon cherie, kérem...- nyögdécselt a langaléta grófnõ affektálva, pompás és méregdrága estélyi ruhája a nyakáig gyûrve, majdnem pucér, habfehér teste megvonaglott – megtenné a kedvemért, hogy kissé keményebben nyomja? -
A kopaszodó, pocakos, sûrû, göndör szõrzetû arisztokrata fújtatva méltatlankodott:
- No, de Anastazia drágám, hát nem érzi, hogy majd szétrobban a faszom, oly kemény? -
A kissé enervált úrhölgy finnyásan nyafogott, ahogy a rokokó asztalkán magasra emelte csillogó selyemharisnyába bújtatott, elegáns, hosszú lábait:
- Ah, Jean-Paul, Ön csak ennyit tud produkálni? Úgy látom, én már nem is vagyok jó Önnek, amióta a szakácsnõ bakfis lányát baszogatja szájba... - duzzogott Anastazia és dühösen megtépte a pinájában dugattyúzó vicomte mellszõrzetét.
- óh, mon dieu, Anastazia!!! - hördült fel sértõdötten a férfi – csillapodjon, drágám, nem is értem, honnan veszi e képtelen vádat...- zihálta, homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek, de becsületére legyen mondva, belegyorsított és nedves csattanásokkal döfölte a grófnõ tocsogó pináját.
- Ne tagadja... kedves vicomte-om...- nézett megvetõen kék szemeivel a dugott hölgy, de közben õ is egyre több kéjes sóhajjal kísérte a szemrehányást - magam láttam azt a kis cafkát a minap... aaaah dohányzószalonból rohant ki... ruháját épp akkor gyûrte vissza a keshedt kis mellére... – sziszegte megvetõen.
Drága grófnõm... - kapkodott levegõ után Jean-Paul – ebbõl hogy jutott ama gondolatra, hogy tán én kúrtam szájba a szerencsétlen lánykát? -
- Ah...- villant Anastazia szeme szigorúan, közben hogy fokozza izgalmát, saját kemény, telt melleit kezdte markolászni – nedves, fehér foltok voltak a száján, mon cherry... óóóóh.... természetesen tudni akartam az igazat, így ráparancsoltam.... uuuuh, mon dieu,aaah... hogy csókoljon izibe szájon, de alaposaaaahn.... és felismertem, hogy az Ön gecijében tobzódik orálisaaaaaaahn – vetette oda az úrhölgy, erõsödõ nyögdécselésekkel megszakítva.
- Drága... Anastázia... esedezem...- lihegte vöröslõ arccal a vicomte, fodros kézelõjével megtörölve izzadó homlokát, de rendületlenül, kitartóan tovább baszva a borotvált picsát – ha már így rám pirított, bevallom... tényleg leszopott egyszer a kis Juliette, de... - emelte esküre kezét, szemét ájtatosan az ég felé fordítva – aaaaahhhh... üdvösségemre esküszöm, õ maga esedezett... groaaahhh..... részesíteném e kegyben... nem volt szívem megtag....aaaaahd..niiihh – fogadkozott a még jobban rákapcsoló Jean-Paul, akit az emlék és a grófnõ élveteg nyomozati módszere tényleg alaposan felizgatott, így már Anastazia számára is értékelhetõ méretûre keményedett bunkója végül meghozta azt az fájóan kéjes feszülést a grófnõ számára, melyet olyannyira élvezett.
- Mon cherie... jaaahaaj... óh, igen... lihegte a nõ – csak azért... nézeeeeehm el... Önnek, mert most érzem... jó hatással vaaaaaaaaaaaaaaaaahhhhaaaaaan...- sikoltotta el a végét az orgazmus görcsébe rándulva.
- Drágáááhm... áááááááá... ön... egy.... aaaaaaangyaaaaal... - üvöltötte a kéjtõl a vicomte is, némi késéssel jutva el az élvezethez, még pár utolsót lökve, majd kidudorodó erekkel átszõtt, méretes faszát kirántotta és megmarkolva gecijének utolsó fröccsenéseit az úrhölgy testére irányította, a szederjes makkból még így is jócskán meglocsolva annak csupasz ágyékét és duzzadt, barnásrózsaszín, felfesletten tátogó, nedvtõl csillogó pináját, a sûrû, fehéres kis patakok lecsordogálva apró tócsában gyûlve keveredtek a grófnõ lecsöppenõ kéjnedveivel, elhomályosítva a finom intarziákat a míves asztalon.
