A szexrandi szolgáltatást csak 18. életévüket betöltött látogatók használhatják. Kérjük nyilatkozz, hogy elmúltál-e már 18 éves!
A terasz
Mindig szerettem volna a lakásunkhoz egy teraszt. Ami a fákkal, bokrokkal, virágokkal tarkított kertre néz. A teraszon a szokásos bútorok lennének, de a legfontosabb darab, egy kétszemélyes nyugágy, matraccal, pléddel…
Hogy mit látnánk a teraszról? Csupa színeset... Pirosat, fehéret, rózsaszínt, és persze zöldet... Ráadásul mindezt arany fényben, hiszen most, alkonyatkor a legszebb minden. Most nyugszik le a nap... Már kezd hûvös lenni, de a látvány kárpótol mindenért. Imádok lenézni a kertre, a hívogató gyepszõnyegre, a nyiladozó virágokra, a rengeteg tujára. Élvezni a csendet, hallgatni és bámulni a veszekedõ madarakat.
Meghívlak Téged is, hogy élvezzük együtt a csodát, az életet… Gyorsan bújj ide mellém, meg ne fázz! Jó behúzódni a pléd alá, nyakig felhúzni és odatartani az arcod a nap utolsó sugarainak. Szólj, ha fázol, majd közelebb húzódom hozzád és melegítelek! Így azért kellemesebb, ugye?
A lenyugvó napkorong visszatükrözõdik szép szemeid csillogásában. Ha mélyen a szemedbe nézek, megcsodálhatom az arany fényben tündöklõ világot. Bájos arcod, a gyémántként csillogó szemeid és az élettel, energiával, vágyakkal teli ajkaid magukra vonják tekintetem. Ha így Rád nézek, már meg is szûnt a körülöttünk lévõ világ – bármilyen szép is, csak a szemed tündöklését és az ajkaid sugárzását látom. Figyelmem teljesen lekötik, és nem tudok velük betelni. Amikor önkéntelenül kinyílnak izgató ajkaid, végem van: Hívogatásuknak nem tudok ellenállni. Ajkaimmal elmerülök bennük és már csak egy kavargó érzelem tengert sejtek körülöttünk, ahogy összeolvad auránk…
Érzem az illatod és élvezem, ahogy kóstolgatod a számat. Finoman, gyöngéden, lassan... Imádom... Jó érzés hozzád simulni, érezni, ahogy átmelegszünk egymástól... Simogatod az arcom, én pedig belesimítom az enyémet a tenyeredbe...
Mégis vissza kell térni ebbe a világba, mert ahogy elhalmozol csókjaiddal a fizikai testem jelen akar lenni benne. Puha, nedves ajkaiddal végigtapogatod az arcom, a szemeim, a nyakam, a tarkóm… A füleim különös gyötrelmeknek vannak kitéve. A finom harapdálást nyelved kutakodása váltogatja. Ettõl egész testemben borzongani kezdek, szívem nem tudja leplezni érzéseit. Nem tudom magamba fojtani tovább a mozdulatokat… Ölelésre nyújtom kezem és belefeledkezek a hajlataidba és domborulataidba. De valami zavarja az energia-áramlást… Mi ez? Ruhadarabok! Le velük! A hevületnek és egybeolvadásnak így már semmi nem szab gátat… Megszûnik a tér és az idõ. Új dimenzió nyílik… De a test minduntalan visszahúz és követelõzik. Fel akar téged fedezni. Nem éri be azzal, amit már eddig megismert, bármilyen csodálatos is az. Indítja a kezet az ismeretlen felé. A melleid vonzanak, mint mágnes az ércet. Az imponáló méretek. A puha, mégis feszes halmok megadóan veszik tudomásul a sorsukat. Csak büszke, délceg, rügyezõ bimbók állnak ellen. De leküzdöm õket! Ajkaimmal, nyelvemmel, ha kell a fogaimmal! De mégis gyengéden. Micsoda küzdelem…
A nyugalom, amit eddig éreztem, bizony lassan odavész... Valami teljesen másnak adja át a helyét. Valami édesen forrónak, izgatónak. A lélegzetem el-elakad, valami olyasféle éhség lesz rajtam úrrá, amit tudom, hogy csak Te csillapíthatsz. Önkéntelenül is Neked feszítem a testem, hogy érezzem a bõröd forróságát, és hogy a simogatásodból, a szádból minél többet kaphassak. Libabõrök bújnak elõ mindenemen. Közben persze én sem vagyok tétlen, belecsókolok abba a hajlatba, ahol a nyakad a válladdal találkozik. Itt érezni a legjobban a bõröd illatát, és a lassan egekbe szökõ pulzusodat. Végighúzom a nedves nyelvem a nyakadon, a csókokat pici harapásokkal fûszerezem, a kezem pedig a nyakadtól a hasadon át a combodig simogat. Kínosan ügyelve arra, hogy a legérzékenyebb pontodon ne érjek még hozzád, csak akkor, amikor szinte könyörögni kezdesz érte. Bizony érzem, hogy Benned is magasra szökött a vágy, hallom, ahogy nyöszörögsz, ezért megkönyörülök, és alig érintve végigsimogatom virágzó kelyhedet…
De ez csak olaj a tûzre! Sikerült kiengedni a palackból a szellemet. A maradék gátlást is feloldódott már bennem. Nem tart vissza semmi, hogy birtokba vegyelek. Felfedezõútra kell indulnom, valami húz az ismeretlen felé. Tántoríthatatlanul tartok a lankás tájakon, bársonyos utakon lefelé. Nehezemre esik elhagyni a kebleidet, de valami azt sugallja, hogy - Menj, megéri! Finom, libabõrös hasadon idõzöm… Megízlelek minden pontját. A köldököd különösen tetszik nekem. De ahogy haladok lejjebb és lejjebb, hatalmába kerít valami megmagyarázhatatlan vágy… Tovább, tovább…
Már az utolsó dombot mászom: a Vénuszt. A gondozott és termékeny hegyoldal most azonban nem tud marasztalni. És egyszerre itt világos lett minden! Megvan a tudatalatti ok, ami ide húz, és vonz. A titokról fellebben a fátyol: A domboldal lankáit betöltõ kábító, bódító illat. Ez a legfõbb eszencia! Mélyen belélegezve testem minden porcikájában érzem részegítõ hatását. Még egy szippantás és sikerül újra elszakadni a külvilágtól. Édenkertedhez érkeztem, amely úgy hívogatott, mint pillangót a kinyílt virág. A Te kis kertedhez, oázisodhoz! Elõbb csak szememet hagyom gyönyörködni. Duzzadt ajkaid vágyakozva és feszülten várják a látogatót… Finoman széthúzom õket és élvezem a feltáruló látványt. Ezzel elindítom az önkéntelen mozdulataid sokaságát. Kelyhed már önkéntelenül mutatja magát. Levetkõzött minden kötöttséget, gátlást. Csak a befogadásra koncentrál. A szemérem itt már ismeretlen fogalom. A szem után a tapintás is követeli a részét a gyönyörbõl. Ujjaim aprólékosan bejárják a Teremtés szentélyét, amelyet a kéjmámor égi áldása permetezett be éltetõ nedvekkel. Megkeresek minden apró zugot. És csakhamar megtalálom legérzékenyebb pontodat… A csiklód érintésére már nehezen tudod fékezni magad. De ez még csak a kezdet! A megpróbáltatás java még hátra van…
A vonzalom többsíkú: Látvány, tapintás és illat. De valami még hiányzik. Az ízlelés! Combod közé fúrom a fejem, és ahol érem…! Frontális támadás! Minden idegszálam a nyelvemre koncentrál. Most ez az egyetlen fegyverem. Mélyen be az ismeretlenbe! Aztán fel, hogy a magányosan panaszkodó csiklód is részese legyen a kéjnek! Bár az izgalomtól keményen tartja magát, de nem tud ellenállni. És vissza és újra és újra, és még, még… Csókok az ajkaidra, elõbb puhán, gyengéden, aztán egyre vadabbul. Játékos nyelvem itt most nem talál viszonzásra, de sebaj! Csiklód jelzi a feszültség növekedését, egyre feszesebben merdezik. Fejemet szorosan öledhez húzod, mintha soha többé nem akarnád elengedni. És lüktetve, kéjesen életre, halálra folytatódik a küzdelem, az önkívület határáig. A felismerésig, hogy ezt már így nem lehet tovább fokozni. Annak a tudatáig, hogy a beteljesüléshez még szükség van egy lépésre. Zsibbadt nyelvem ezért visszavonulót fúj. Megtette a magáét. Kivette részét a küzdelembõl. Tüdõm zihál, szívem szünetet követel. Fel kell készülni a döntõ ütközetre…
Visszabújok melléd újra arcod csodálni. De a látvány meglep. Az Örök Festõ közben alaposan átfestette a képet. Nyoma sincs az idilli nyugalom harmóniájának, a páratlan szépséged által sugárzott szférák zenéjének. Helyette vad tûz lángol szemedben, szád szegletében pajzán, elszánt mosoly bujkál. Szusszanni sem hagysz, határozottan ledöntesz, és mire eszmélnék, már rajtam fekszel, mint nõstény oroszlán a zsákmányán. Vadul falni kezdesz, de ez a fájdalom édes, ebbõl a gyötrelembõl újra és újra kérek. Sorra veszed porcikáimat, és úgy tûnik a kegyelemnek a szikrája sincs Benned. Alapos munkát végzel, aminek következtében meggyötört testem az önkívület szélére sodródik. Már csak egy testrészem nem került sorra. Egy pillanatig még megtart az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodom, de mire remény szele átlebben zsigereimen, már bekövetkezik az, amitõl a legjobban féltem vagy talán amit titkon a legjobban vártam…
Ez a fizikai kapcsolat új energiával tölt fel téged. A lelkesedésedet, a kéj utáni vágyadat olyan elemi erõvel feltörõ tûz kezdi táplálni, amely rám is megsemmisítõ hévvel hat vissza. Ebben a felfelé ívelõ spirálban, a testrészek kavarodásában azonban eljutunk arra a pontra, ahol már a teljes összeomlás veszélye fenyeget. Akkor határozott mozdulatokkal átveszem az irányítást, hogy együtt, egymás mellett tudjunk tovább úszni a gyönyör óceánjában, mint nászútjukon a delfinek. Hasadra fordítalak, csípõdet felhúzom, de még nem kap szabad utat meredezõ kéj-vágyam. Helyette inkább új erõre kapott nyelvemnek kedvezek, hogy e páratlan alkalom és perspektíva ne maradjon kihasználatlan. Könyörtelenül végigtapogatja az ismerõs tájakat, nyögéseddel és könyörgéseddel mit sem törõdve. Két kezem ujjait ismét ajkaidon pihentetem, ezúttal együtt hatolnak be mennyei gyönyörök barlangjába, kitárva, utat nyitva az érzékiségem, vágyaim, szenvedélyeim megtestesülése elõtt, amely kijelöli a legnagyobb küzdelem felé vezetõ utat. Az elsõ néhány lassú mozdulat minden képzeletet felülmúló ingerrel bombázza agyamat. A nyári éjszakában ezer és ezer, egyszerre megjelenõ hullócsillag vagy a szerelem kohójából pattogó szikrák is csak halványan emlékeztetnek erre az érzésre. Ahogy egyre jobban egymásba olvadunk, a kéj és gyönyör szárnyán lassan elindulunk lefelé az érzékiség lejtõjén… Hogy szárnycsapásaidat gyorsítsam, ujjaimat hívom segítségül. Simogatom, és picit széthúzom ajkaidat, kitapintom csiklódat és farkam kézi irányításával gyengéden fokozom vágyadat. Megmagyarázhatatlan késztetés kerít hatalmába, hogy mélységeidbe hatolva felderítsem édenkerted minden apró részletét. Érzékenyen reagálsz mozdulataimra, de a leginkább makkom kényeztetését élvezi legnemesebb testrészed. E tudatos beavatkozás következtében tested önkéntelenül görcsös mozdulatokba réved és érzem, hogy jó úton járunk. Élvezettel próbálok ki minden variációt testünk legnagyobb gyönyörére. Én azonban – eltitkolva elõtted szándékom - igyekszem a mámor poharából még csak aprókat kortyolni, mert most nem akarok Veled menni… Még nem… Inkább gyönyörködöm szárnyalásodban, repülésedben… Látom, ahogy elrugaszkodsz a földtõl, és csodálatos alakodon megcsillannak a lemenõ napkorong fényei, majd beleolvad a mélykék szerelem-levegõ óceánba.
Azonban ebbõl a mesebeli, szépséges állapotból fokozódó nyögéseid, önkéntelen, kéjesen fájdalmas mozdulataid hoznak vissza. Most Te veszed át az irányítást, kiragadva kezembõl a kormányrudat! Mozdulatokat követelsz, tempót diktálsz. Ösztönösen megérzed rajtam rejtett szándékaim és ellentmondást nem tûrve és semmivel nem törõdve, magaddal akarsz húzni, de én ellenállok, kitartok, bár minden erõfeszítésemet, elszántságomat össze kell szednem. Érzed, sorsod megpecsételõdött. Már nem tudsz megállni, még lassítani sem… A kitörõ orgazmusod elborítja minden porcikádat, végig áramolva testeden, lelkeden, visszaverõdve, önmagával kölcsönhatásba kerülve, mígnem ez a kéj-holográfia ájuláshoz közeli állapotba visz. Így zuhansz le az ágyra, lihegve, testeden a fizikai erõfeszítés apró gyöngyszemeivel.
Érzékszerveink lassan magunkhoz térítenek bennünket. Visszavezetnek az elvarázsolt világból egymás karjaiba. Soha rosszabb öntudatra ébredést! A mézédes gyötrelem nyomai pillanatok alatt eltûnnek arcodról, ahogy visszanyered erõdet. Lassan kitisztul a kép mindkettõnk elõtt, megvilágosodnak a részletek. A gyengéd csókok azonban még a Te érdeklõdésedet is újra felkeltik, különösen, amikor ráeszmélsz tettemre. Arcod újra sugárzó lesz, ajkaidon felizzik huncut, pajzán kis mosolyod és apró harapásokkal jutalmazod tettemet. Már nincsenek fölösleges mozdulatok, csak lényegiek. Azonnal ölemhez simulsz, és mosollyal nyugtázod hiányérzetem megtestesülését. Friss mozdulattal rajtam teremsz, testem pedig boldogan viseli terhedet. Találgatni sincs idõm, Te már a tettek mezején vágtázol…
És ebben a pillanatban az évmilliós tapasztalás és beidegzõdés átveszi az irányítást. Nincs már racionalitás és tudat. Csak az érzékek diktálta mozdulat és tempó. Kelyhed könnyeden és természetesen siklik rá férfiasságomra… És elemi erõvel beindul a testek, lelkek, idegszálak öngerjesztõ násztánca. Csodás alakod premier plánban ring, hintázik elõttem. A fõszerepet gyönyörû melleid kapják, melyek játéka csak fokozza bennem az egyre emelkedõ feszültséget. Gyengéden közelebb húzlak magamhoz, hogy követelõzõ ajkaimat az õsi kéjhez juttassam. Nyelvemmel játszadozom bimbóiddal, picit harapdálva körbe nyalogatom õket, majd ujjaimmal, tenyeremmel, kényeztetem a mennyei ikerpárt. Csodás érzés arcomat beléjük fúrni.
Közben makkom és fitymám szorgalmasan dolgozik… Tudat alatt azon vagyok a csiklód se maradjon ki ebbõl a csodálatos játékból. Kezeim újra önkéntelenül útra indulnak. Végigsiklanak hátadon a gerinced mentén a tarkódig, finoman a hajadba túrva-cibálva és vissza. A következõ leérkezésnél tovább kutakodnak, le, lejjebb, egészen le. Könnyû felfedeznem újabb gyenge pontodat legmélyebben, ahová férfiasságom csak legvadabb erotikus álmaimban vágyik. Itt pihentetem kezem, ügyelve, hogy gyengéd és játékos élvezethez juttassalak.
Nem nehéz észrevennem, hogy nem maradnak hatás nélkül törekvéseim. Szemed csukva, ajkaid önkéntelenül kinyílnak, arcodon kéjes mosoly kergetõzik a szenvedéllyel… Valami azt súgja, hogy át kell vennem az irányítás. Popsid határozottan megragadva mozgatom az egész tested és ágyékom teljes erõvel szorítom öledhez. Arcodról eltûnik a mosoly, átadva helyét egy vonagló, felsõbbrendû szenvedés-gyönyörnek. Amikor már fizikai erõfeszítés határán járunk, felegyenesedsz, fejed hátra szeged és elõtörnek belõled azok az önkéntelen hangok, amelyek a férfi fülnek a legcsodálatosabb muzsika. Elõbb csak halkan, alig hallhatóan, aztán egyre erõsödve, minden kontroll nélkül. Agyamon még átfut az újabb terv az elõbbi mintájára, de ehhez már nincs erõm. Kelyhed oly elemi erõvel öleli farkamat, hogy tudom most csapdába került. Nincs menekvés. Ebbõl már nem engedsz. Örömmel mondok le tervrõl, gondolkodásról, fizikai valóságról. Csak pompázatos színekben játszó lelked csodálom, érintem és engedek a varázslatodnak. Az izgalmak szerpentinjén egyre viszel feljebb és feljebb. Alattunk szédítõ mélységek tátongnak… Míg végül felbukkan a csúcs, az észvesztõ panoráma. Szerelmi energiánk fúziójaként nappali fény áraszt el bennünket, megjelennek a csillagok, a galaxisok. Kézzel elérhetõek és simogathatók…
Már csak kedvesen, dédelgetve ringatlak – erõmbõl pillanatnyilag nem is telik többre. Érzem, amint meg-megremeg tested, miközben lecseng benned a feszültség. Az izzófény átadja helyét a lágy alkonyatnak és a szeretet-égbolt takarója szelíden borul ránk. Lassan eszmélsz újra a világra és rám. Arcodon a kéjes gyötrelem újra a kedves mosolynak adja át a helyét, miközben egy könnycsepp végiggurul rajta… Nehéz magamnak is bevallani, de mintha valami szorítaná a torkomat. Gyengéden letörlöm drága arcodat és szerelmesen karjaimba zárlak.
A nap már lenyugodott, átadta helyét csendnek, az organikus éjszakának. A teraszon újra nyugalom van és a Teremtõ és a teremtett világ bennünk gyönyörködik.
