Kellett a tudat
Meg akartam szerezni. Kellett a tudat, hogy ez a férfi megbaszott. Több okból sem lett volna helyes; ad 1: nõs, ad 2: az ügyfele vagyok. Épp nem érdekelt egyik sem. Csak a kivitelezés.
Hetek óta ábrándoztam arról, hogy egyszer majd, ha végre este az irodában kettesben maradunk, kezét a keresztbe vetett lábamra teszem, s az enyémet rajta tartva vezetem egyre feljebb, a szoknyám alá, egészen odáig, ahol a combfixem véget ér. Ekkor szétnyitom kissé a combjaim, és kezét lassan még közelebb húzom, míg el nem éri a csipkés bugyimat.
Felé hajolok, végigsimítom az ajkait, és megcsókolom. Hosszú házasság, így olyat adok neki, amiben már rég (vagy tán sosem) volt része. Elõször ellent fog állni, tudom, de aztán nagyon könnyen megadja magát. Hosszú és mély csók lesz, mialatt kezét a lábaim közé fogom irányítani, hogy érezze, mennyire nedves vagyok tõle.
Lassan átcsúszok az ölébe, így én kerülök feljebb, és irányítom számmal a játékot. Szoknyámat a csípõm fölé húzza, fenekemet markolja. Micsoda remek találmány a combfix, hogy ilyen könnyû hozzámférést biztosít.
Érzem, hogy felizgul, hogy egyre keményebb lesz. Átkarolom a nyakát, másik kezemmel a hátát simogatom, õ még erõsebben húz magához. Utat talál a csipke alá, így már fenekem a tenyerében, és míg én enyhén körözve mozgok rajta, hátulról a nedû forrásához csúsztatja ujját.
Innen már kevéssé van visszaút, fõleg, hogy érzem, a bugyimat is mindjárt átdöfi merevedõ farka. Megszakítom nyelveink játékát, és az élvezettõl fejemet hátrahajtva hagyom, hogy belém nyúljon. Egyik kezemmel még mindig a nyakába kapaszkodom, másikkal a térdére támaszkodom. Él a lehetõséggel, hogy áttetszõ blúzom alá csúsztassa szabad kezét, és a melltartóm széle alá kalandozzon ujjaival. Kigombolom a blúzom, az asztalon landol. Melltartóm sietve követi, így már tenyere után a szájával tapad mellemre, miközben csípõmozgással tovább gerjesztem, ujja pedig ki-be jár forró hüvelyemben.
Kigombolom a nadrágját, le a sliccet, és felemelkedem róla, hogy megszabaduljon a felesleges göncöktõl. Ingérõl lepattan két gomb, ahogy sietve szabadul meg tõle. Lassan ereszkedem rá, és megint megcsókolom. Egymás szájába lihegünk, miközben mozgok rajta.
Fenekem alatt megemelve feláll, az asztal szélére ültet. Felhúzott lábaim közt kezd dugni újra, s az utcai lámpa fénye pont annyi világot ad, hogy lássam, ahogy mozog bennem. A látvány még inkább növeli vágyam, s érzem, már az asztal is csúszóssá válik alattam kicsorgó nedvemtõl. Egyre gyorsabbra váltja a tempót, mélyebbre hatol, s épp aközben élvez el, hogy nyílik az ajtó, az irodát elárasztja a folyosó erõs fénye, s elhangzik: Takarítás!
