A szexrandi szolgáltatást csak 18. életévüket betöltött látogatók használhatják. Kérjük nyilatkozz, hogy elmúltál-e már 18 éves!
AMENNYIBEN NEM CSAK OLVASNI, HANEM ÉRTENI IS SZERETNÉD A TÖRTÉNETET KÉRLEK OLVASD EL ELÕBB AZ 1 RÉSZT! KÖSZ! Zorg
Sok év tapasztalatával felvértezve is tanácstalanul kovályogtam a szobám felé.
Jó érzés volt újra átélni a bizsergést, amirõl
tizenévesen azt hisszük, hogy halálos!
Huszonévesen, magabiztosan hirdetjük, hogy a mienk!
Harmincasan, pökhendien, valljuk, hogy igazán csak mi ismerjük!
Negyvenesen cinikusan kibeszéljük, akin látszik a jelenléte, de már nagyon megbecsüljük ha nálunk „toppan be”, mert már tudjuk: Nem „mindennapos vendég!”
Nem tudtam, hogy mit hoz még az este, de azért nem zártam kulcsra a szobám ajtaját, és az esti tisztálkodásom színvonala a szokványos rutint meghaladta.
(Ez utóbbi az évek elõrehaladtéval egyre nagyobb mániámmá vált a fiatal hölgyekkel való együttléteim elõtt, aminek az oka a közel 20 évvel ezelõtti legénybúcsúmon a barátaimtól ajándékba kapott fiatal butácska lány elejtett megkönnyebbült mondata volt, miszerint: „Végre egy fiatal f@sz(i)!” Amihez magyarázatként sietve hozzá tette: „Tudod az öreg emberek hiába fürdenek elõtte akkor is büdösek!”
Na ez a magyarázat égett belém, és frusztrál már pár éve. Ugyanis nem tudom mikortól öreg az ember….. Hiszen:
15 évesen nem fért a fejembe, hogy a lány akinek a kegyeiért egy elsõ éves egyetemistával versenyeztünk hogy választhatta azt az öregembert.
20 évesen a negyvenesekrõl azt hittem, hogy azoknak nincs már más hátra csak a halál
30 évesen pedig nem hittem volna, hogy most ide fogok írni! )
Lefeküdtem, és vártam. Eltelt kb. 20 perc, de még nem érkezett meg. Már-már vigasztalni kezdtem magam, hogy így is mennyivel izgalmasabb volt az este, mint amit reméltem amikor a bûnös dologban mesterkedõk gyorsaságával surrant be az ajtón, amit rögtön belülrõl kulcsra is zárt. E határozott mozdulatsortól felötlött bennem, lehet, hogy egy félprofival hozott össze a sors, aki így egészíti ki az étteremben kapott bérét. (Ekkor már ebbe is belementem volna, mert annyira érdekelt a lány.) De e gondolatnak csak átsuhanni volt ideje agyamon mivel a következõ pillanatban azt vettem észre, hogy határozottsága a múlté, megtorpanva állt az ágyam végébe, és döbbenetemre most a mosolya is kényszeredettre sikeredett, amibõl fokozatosan sírásra biggyedt az ajka, és egy nagy kövér könnycsepp jelent meg szeme sarkában. Felpattantam az ágyamból és gyengéden magamhoz öleltem, de ekkorra már sûrû patakokban folyt a mellemre a könnye és feltartóztathatatlan erõvel tört ki belõle a zokogás. Hülye szituáció volt! Nem is ismertem, de mégis olyan bizalommal bújt hozzám, mint ahogy megtért lány a bújik apjához, amikor rájön, hogy annak korábbi szigora szeretetbõl fakadt, és csak egy csalódástól akarta megóvni kicsinyét, amikor tiltotta Õt a sráctól akirõl csak egy szerelmes fruska nem látta, hogy egy skalpvadász.
És mint általában most sem csalt az emberismeretem, kérés és kérdés nélkül szakadtak ki a szavak száján. Szinte egy levegõvel mondta el, hogy az étteremben tõlem kapott dicséret volt az elmúlt idõszakában az egyetlen jó dolog ami történt vele. Barátja, -aki miatt elköltözött otthonról- Szilveszterkor egyik pillanatról a másikra elhagyta, amitõl teljesen kikészült. Az elveszett boldogságát csokoládéval kívánta pótolni, és ennek a hatása további önmarcangolás lett. Fõnöke nem igazán volt tekintettel a lelki állapotára, ami lassan már az állását veszélyeztette. Pedig nagy szüksége van a munkájára, mert most egyedül kell megkeresnie az albérlet árát.
Megértõen, fejét vigasztalóan simogatva szorítottam magamhoz melynek hatására lassan éreztem, szívverése már-már a normális felé közeledik, és kezd megnyugodni. Nem tudom mennyi idõ telt megint némán, de annyi biztosan, hogy keserédesen végig tudjam gondolni, hogy valószínûleg „Terézapusra” sikerült, a mai este. Továbbra is kívántam a könnyáztatta fehér blúzán áttûnõ, melltartója elnyomása ellen lázadó cicijeit (is) De igyekeztem visszafogni gyarlóságomat, hiszen tudtam, hogy másnap reggel piszkosnak érezném a lelkem, ha visszaélnék e kétségbe esett lányka kiszolgáltatottságával. Magamat megható emelkedett gondolataimból nyakamra kapott puszija hozott vissza a valóság talajára. De ezt csöppet sem bántam, mivel ajka érintését semmiképpen sem lehetett a baráti kategóriába sorolni, már, csak azért sem mert kisvártatva szája számat kereste, és olyan mohón csókolt meg, mint ahogy fuldokló kap a levegõért.
Mégsem ma akarok üdvözülni! - döntöttem el, és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk.
(folyt. köv.)
