Fergeteg

1.
Van valami végzetszerû abban, hogy kiket ismerünk és kiket nem. Az életünk folyamán ez a kör nagyon sokáig épül, majd egy bizonyos idõ után már csak stagnál, míg végül szép lassan elenyészik. Természetesen a lehetõségek is szûkülnek, de úgy vélem az igazi ok saját magunkban keresendõ, mennyire tudunk nyitottak, motiváltak maradni ezen a téren.

Valamikor régen, történelem elõtti idõkben, az egyetlen út kitörni ebbõl a szûkülõ körbõl a szórakozóhelyeken át vezetett. Esténként a megfelelõ helyszíneken mindig akadt ismerkedni vágyó, másik nembéli.
Maga az ismerkedés élõben roppant egyszerû. Kölcsönös szimpátia nélkül el sem indul, ha pedig az adott, akkor elõbb-utóbb a folt rátalál a zsákra. Kényes komplikáció, mikor a felek eltérõ kimenet reményében indítanak.
Mondjuk ez elég suta helyzetekhez tud vezetni, különösen ha mindkét szereplõ túl van már egy-két italon. Ilyenkor bizony a gesztusok könnyebben találnak utat a felszínre, mint a tények. Így aztán tíz mosolyból jó ha egy mögött rejtõzik azonos szándék, de ugyan ki olyan szerencsés, hogy fegyvere mindig ilyen célra tart?

Manapság az internetes társkeresõk révén a tér-idõ probléma áthidalása jelentéktelen mellékkörülménnyé silányodott, az egyre kifinomultabb listázási funkciók révén a célcsoport felkutatása sem ördöngösség. Így aztán az életben oly gyakran elõforduló, téves célú ismerkedések számát itt minimálisra lehet csökkenteni. Cserébe viszont át kell hidalni egy legalább ekkora súlyú problémát. Látatlanban történõ ismerkedésnél a rokonszenv léte, vagy hiánya csak többszöri nekifutásra derül ki, ami ismerjük el, nem túl elegáns.

2.
Gondoltam nincs nyereség kockázat nélkül, én is nagy vidoran belevágtam, regisztráltam. Néhány nap után világossá vált, bajok lehetnek a szakmai stábbal, mert az üzenet, miszerint gyertek lányok itt vagyok, nem nagyon akart célba érni. Nem volt könnyû, de végül felfogtam, én állok az internetes listák legalján, ahonnan nézve egy gyalogbrekkencs hátsója is everesti homályba vész.

Egyszerre két elátkozott csoport tagja vagyok: 40 feletti és férfi, aki ráadásul nem többes kapcsolatot keres. Ebbõl a perspektívából már tökéletesen lényegtelen, hogy ki vagyok, hogy nézek ki, mit tudok és mit nem, mert a hulladékra senki sem kíváncsi, pláne ha még válogat is. A Cyberland mezeit uraló 1/100-as aránynak köszönhetõen olyan erõs a konkurenciaharc, hogy az ilyen többszörösen elkárhozott lelkek már akkor vereséget szenvednek, amikor a tulajdonképpeni meccs még el sem kezdõdött, mivel fel sem engedik õket a pályára.

Sokszor belegondolok, vajon hány olyan hölgy mondott már látatlanban, vagy holmi képek alapján nemet, aki élõben teljesen másként vélekedne, vagy akitõl, ha eljutnánk odáig én köszönnék el? Napnál világosabb, ez így vesztes-vesztes helyzet, ami senkinek sem jó. Ha valóban az vagyok, akinek gondolom magam, ideje kitalálnom s tennem ez ellen valamit.

3.
Engem is meglepett mennyire egyszerû a megoldás. Idõrõl idõre vissza kell térni a virtuális térbõl a másikba, a valósba. Ott csak olyankor indul párbeszéd, ha mindketten mosolygunk, az adatok csak akkor kerülnek elõ, amikor a dolog komolyra fordul. Ha akadály, akkor vége és annyi, de legalább addig jól érezzük magunkat, amíg a vezérlés a kendõzetlen vágyaktól át nem kerül az ilyenkor szokásos standlisták kiértékeléséhez.

Osztom a közkeletû tévhitet, mi szerint mindent nem lehet egyszerre. Ha fut a szekér mondjuk a tõzsdén, vagy a munkában, akkor nem lesz szerencsénk a szerelemben és fordítva. Kellemetlen felismerés és küzdeni is lehet ellene, épp csak értelmetlen. Halkan kérdezem, mi legyen az olyan viharos napok illesztésével, mikor minden egyszerre esküszik össze ellenünk, vagy amikor a bab is bélszín?

Végül egy olyan péntek estét választottam a visszatérésre, amikor éppen kemény diskurzusba merültem enmagammal különbözõ aznapi teljesítményeim folytán. Az igazat megvallva ehhez azért nem kellett annyira sokáig keresgélni, tekintve, hogy a parkett az idén a szebbik nemet megszégyenítõ következetességgel volt következetlen.

4.
Kedvenc ülõhelyemmel szemben két csinos hölgy poharazgatott. Kis idõ múltán az egyikük felém pillantott. Igyekeztem a lehetõ legsármosabb szemezésemet elõvenni, mígnem eszembe jutott, azt még délután elhagytam valahol, mondjuk a pit közelében, így jobb híján rámosolyogtam.
Rövid villanással nyugtázta a vételt, majd elfordult és folytatta a beszélgetést a barátnõvel. Lesújtó felismerés: megméretettem, könnyûnek találtattam! Most akkor, hogy is van ezzel a minden nem lehet egyszerre dologgal?

Már nem emlékszem hogyan, de odakeveredtem melléjük. Egészen addig háttal álltam, amíg hadüzenet nem érkezett. -Ezek a mai férfiak, micsoda pipogya népség! Ezek maguktól még az anyjukhoz se mernek odamenni.
Eszembe jutott De Niro híres tükör monológja a Taxisofõrbõl. Idézet helyett idétlenül rájuk vigyorogtam, valami szellemesnek szánt sületlenséget gagyogva, amit olyan mosollyal nyugtáztak, amit nálam kevésbé gyors felfogású férfiak sem értenének félre.

Mûszaki értelemben innentõl már ismert pályán mozogtunk, az események jócskán felgyorsultak. Megtudtam, õk ketten -Ildikó és Anikó- közös albérletben laknak, ahonnan néha együtt jönnek el bulizni, ahogyan ma este is. Ugyanannál a multinál dolgoznak, de nem teljesen azonos területen. Isteni szerencse gondoltam, különben napközben is egymással lennének, ami egy idõ után biztos unalmas lenne.
Egymást érték az italok és az egyre provokatívabb, kétértelmû szellemességek. Szép lassan a kezek is a helyükre találtak, mígnem Anita átült egy másik ismerõshöz, Ildikó keze pedig maradt, ahol volt, a combomon. Ebbõl végre megértettem mégiscsak van valami a közkeletû tévhitekben.

5.
Húsz perccel késõbb, nála. Szerencsére egyikünk sem ázott el vészesen, így aztán nagyon kellemes kis együttlét kerekedett a dologból. Hamarosan mindketten teljesen elengedtük magunkat, túl estünk az elsõ közös örömökön és ha már arra jártunk elvettünk még néhányat. Útravalóul, nehéz napokra.

Nem tudnám pontosan visszaidézni mirõl kezdtünk el beszélgetni, amikor elárultam, hogy tagja vagyok egy netes szexpartner keresõ fórumnak. Ezen jót nevetett, majd beismerte, azon a helyen õ is tag, Diko36 néven. Erre aztán elõkerültek a fórumos történetek és miután jókat derültünk magunk és mások rovására, szép lassan álomba szenderültünk.

Késõbb egy általam nagyon kedvelt, jól ismert gyengéd becézgetésre ébredtem. Ezzel jelezte, túl korai még az óra a teljes visszavonuláshoz. Mivel az õ hasonló kellemetességekre kitalált testrészei az én fejem közelében voltak, immár egyesült erõfeszítéseink gyorsan eredményre vezetettek, amit azonnal ki is használtunk, némi forgolódást követõen. Kezdtünk belelendülni, de akármilyen sötét is volt, mégis éreztem, hogy valami nem kerek, pontosabban szólva nagyon is az. Emlékeim szerint ugyanis nem Ildikónak, hanem Anitának ilyenek az idomai.

6.
Pontosan ebben a pillanatban, éppen akkor, amikor belém hasított a felismerés, hogy Anitával szeretkezem, felébredt Ildikó! Olyan szívesen mondanám, hogy azonnal bekapcsolódott és hatalmas édeshármas bontakozott ki közöttünk, meg hogy reggelig folyt a finom kis intim adok-kapok! A filmekben biztosan így történik, a valóságban azonban rettenetes veszekedés bontakozott ki. Mielõtt bárki jóra gondolna, nem rajtam és egymással, hanem velem, ami sajnos elég kellemetlen különbség.

Anita, aki rohamos gyorsasággal józanodott lényegében ugyanazt vágta a fejemhez, amit Ildikó -Miért nem szóltál, miért maradtál csendben? Ugyan hogyan is tudtam volna õket meggyõzni, hogy ami történt nem az én hibám, én is csak most jöttem rá mi a helyzet, amikor mindketten annyira azt szerették volna hinni!

Tréfásnak szánt célzásaimat, miszerint ha már így alakult miért nem élvezzük ki közösen a dolgot, cinikusnak, a személyemet valami még rosszabbnak nyilvánították. Még ilyen habókos állapotban is felfogtam, további jelenlétem értelmetlen, a kialakult helyzetben bak már nem lehetek, hacsak nem bûn, távoztam.

7.
Ahogyan a tõzsdén, úgy a hétköznapokban is a koreográfia mindig ugyanaz, csak az idõzítés változik. Néha fenn, többnyire lent. Olykor idõben ez a két állapot elviselhetetlenül közel egymáshoz.

Diko36, a katonai szlengen túl is ismerõsnek tûnt ez a nick. Végül megtaláltam a fórumos postaládámban, a beérkezõ válaszlevelek feladói között.
\"Kösz az érdeklõdést, sajnos nem téged kereslek, D.\"