Szõke Amszterdam...
Évekkel ezelõtt történt, amikor még sokat utazgattam. Hollandiában jártam üzleti úton. Már nem elõször, és a partneremmel elég jól ismertük egymást, ilyenkor mindig elhívott \"megismerni a helyi nevezetességeket\"...
Egy bárban láttam meg, ahol aznap este beszélgettünk. A barátnõjével volt és a kolléga kikezdett velük. Szokásos italküldés, kacsintás, beszélgetés... Igazi holland lány volt, szõke és nagyon NÕ. Az a fajta, aki tudja magáról és ennek megfelelõen öltözködik, viselkedik. Az este gyorsan telt, és a végén nála kötöttem ki... A lakása minimalista stílusban berendezett modern kis belvárosi lakás volt. Látszott rajta az az elegancia, mely a lányt is körüllengte. Pasztell falak, hangulatos, nagyméretû gyertyák. Valahogy egybõl otthon éreztem magam, olyan volt, mintha jártam volna már itt... Beszélgettünk és pezsgõt bontottunk. Egész este az a kacér mosoly, pillantások... Ledõltem a TV elé, õ addig elment a fürdõbe. Negyed óra múlva jött ki, egy fekete ing, fekete francia bugyi és egy fekete melltámasz volt rajta, tudjátok olyan, ami csak alul tartja a cicit, igazából nem fed semmit. Végigsimította a lábam és leült mellém. Levette az inget, közben többször a hajába túrt, amolyan \"kívánlak\" mozdulatokkal. Rám hajolt és beleszagoltam a nyakába. Éreztem a parfüm illatát, a tömény mósuszt, mely annyira izgató volt, mint õ maga, teli bujasággal, érzékiséggel... Egyszerû, mégis fantasztikus illat ez, mely rabul ejt, és magával sodor. Ilyenkor csak behunyod a szemed és engeded, hogy sodorjon az ár... És az sodor, visz, lüktet, néha frissen körülleng, mint egy szellõ, máskor lenyom a mélybe és látod a kékséget, és örülsz, hogy egy nem egyedül éled meg, hanem egy Istennõvel, aki ölel, csókol és halkan sóhajt a füledbe... A következõ pillanatban arra eszmélsz, hogy a borotvált férfiasságod körül a haja cirógat, majd nyelvével végigszánkázik a hasadon, majd a legnemesebb területet kezdi el lágyan körbetapogatni... Lassan, érzékien csinálja, látszik, hogy szereti irányítani a dolgokat. Hagyom is magam, jólesik... Kikészít, ahogy a nyelve hegyével érint csak, szemembe néz, lágyan játszik. Õrület, haja mindig ráomlik az arcára, eltakarja a látványt, de õ ilyenkor lazán oldalra dobja, és tudja, hogy ezzel az õrületbe kerget. Gyorsan majd lassan, úgy tûnik eltervezte, hogy a végletekig felspanol. Tetszik ez a játék, és ahogy eltûnök fenséges ajkai közt, arra gondolok, milyen jó lenne megkóstolni, belecsókolni a nyakába, eltelni úrnõi illatával... Mintha megérezte volna, leállt és levette a melltartót, kibújt a bugyiból és fölém hajolt. Megkaptam, most igazán az enyém ez az Istennõ, érzem a melleit a szõrös mellkasomon, és nyelvét az ajkaimon. Beletúrok a hajába, õ felsóhajt, hiába, a hajbatúrás és nyakmasszírozás, mindig bejön... Csúszkál rajtam, a mellei közé kerül az igencsak ágaskodó férfiasságom. Ez mindig érdekes, a mellbimbó és a farok találkozása szintén remegést vált ki belõle, azért õ is elindult a gyönyör útján... Ujjainkat összefonjuk, és lassú lovaglásba kezdünk, én vagyok a ló, de ez most nem érdekel, figyelem a lovasom, aki behunyja szemét és együtt repülünk az ösvényen, éjszaka van, fák mintegy katedrális tornyosulnak mellettünk, a hold bevilágít a lombok között és néhány helyen a köd eltakarja az utat... Vágtatunk, sóhajok a fülemben, néha rám omlik, betakar a szõke zuhatag... Lassít, leszáll, elnyúlik az ágyon oldalt, mint aki kifáradt... Mögé kerülök, végigfuttatom az ujjaim a fenekén, a derekán, lassan beléhatolok hátulról. Teste megfeszül, mint egy felajzott íj, mellei ütemesen ringanak, férfi embernek nem kell ennél szebb látvány... Most én diktálom a tempót és igyekszem lassítani, gyorsítani, tesztelem a reakciókat, kapaszkodom a melleiben. Hirtelen felpattan, és leteper, ismét nyeregbe pattan, de most hátrafelé néz, és feltárul számomra csípõjének vonala, körte formájú feneke, mely ütemesen ring ahogy nyargalunk... Rám dõl hátra, haja az arcomba lóg, nyakán gyöngyözve fut lefelé egy huncut vízcsepp egészen a fenekéig, ott eltûnik egy gyönyörû völgyben. Most mintha egy sivatagban vágtatnánk, szomjúságtól elgyötörten, de már látszik az oázis, ahol minden gyönyörök forrása ered, ahová tartunk... Lassan leveszem a nyeregbõl, lefektetem hanyatt és fölé hajolok. Forró barlangjában, a mennyország kapujában vagyunk... Megfordul, hasra fekszik, mögé térdelek, felhúzom a bal lábát, és belétolom a lüktetõ farkam. Ez lesz az utolsó menet, már mindketten szomjazunk, lökök még párat, kihúzom és megöntözöm a kertet... A rózsaszirmok mohón örülnek a cseppeknek, szinte felélednek, apró rángásokkal jelzi, hogy beteljesült a vágy, felért a csúcsra, mely az örökké havas csúcsok közé emelkedik, ahol oly tiszta a levegõ, hogy szinte fiatalodom néhány évet. A szánk kiszáradt, hiába, órák óta szomjazunk, jól jön most egy kis pezsgõ... Egymás karjaiban szendergünk, szinte már hajnal van... A város mindjárt ébred, de igyekszem megtartani még ezt a pillanatot, jól belevésni az agyamba, öreg korom szép emléke hadd legyen csak ez az éjszaka, ezzel az Istennõvel... Délelõtt ébredek, a mósusz még körülleng minket, Õ még alszik, látom ahogy piheg. A kis pihék a bõrén hajladoznak, ahogy ráfújok, micsoda éj volt... és micsoda nap jön...
