A légkondi
Sokáig nem tudtam, hogy miért magától értetõdõ a selyem és a rózsa mint egymás kiegészítõi. Ehhez egy tárgyalás kellett, szinte vesztes helyzetbõl.
Friss tanácsadó voltam még, amikor fõnököm kérésére elmentem egy ügyfélhez, akivel eleve vesztes pozícióba álltunk. A hatalmas irodaház szinte kongott az ürességtõl. Augusztus volt, és nem sokára ebédidõ, szóval ennél hülyébb idõpontot nem is kaphattam volna. Bennem egy dolog dübörgött: nem mehetek úgy el, ha nincs pozitív eredmény. Mindenre nem készültem fel, de több volt bennem, mint egy átlagos marketing kommunikációs meeting jól vezényelt menete. Mondhatni egy energia gombóc voltam, épp a nagy bumm elõtt.
Senkit nem ismertem a cégtõl. És aki belépett a félhomályos, szinte színháznyi tárgyalóba, lenyûgözõen szép nõ volt. Remélem máig az. Az üzleti páncélzatomon csak annyit lazítottam, hogy egy nyaksálat viseltem a nyakkendõ helyett. Tudom ez érzékeny hiba volt, mert az üzleti viselet erre egyfajta túlzott lazaságot társít. Én pedig minden voltam csak laza nem. Amint a recepciós bevezetett a tárgyalóba, elsõ dolgom volt, hogy 14 Celsius fokra tekertem a légkondi központi kapcsoló gombát. A tekerõ kerek volt, kis dudorral a közepén.
És elkezdõdött a meeting, mintegy 15 perc múlva. Én kellemesen lehûltem a taxi észveszejtõ forróságából, nem is gondoltam arra, hogy a belépõ partnernek ez hideg lehet.
Szóval egy klasszikus bizniszlady lépett be, és ült nagy hirtelenségben velem szembe. Elmondtam, amit mondani kellett. Láttam, nincs kiút. De vettem egy nagy levegõt és felvázoltam egy újabb stratégiát. A csalódottságból minimális érdeklõdés lett, kis lúdbõr a karon. Ezt jókor regisztráltam magamban, mert éreztem, hogy egy borzongató érveléssel talán újra visszanyerhetem az elveszni látó szerzõdést. Belekezdtem. Elmondtam egy kétségkívül logikus és megvalósítható utat. A VIP emberekig és a sajtmunkáig minden benne volt.
Akkor láttam, hogy a barackvirág színû selyemblúzon megjelent a légkondi két kis csúcsa. Szinte elpirultam, olyan egyértelmûen meredtek a mellbimbók felém. Újra megismételtem az általam javasolt, immár taktikával kiegészített PR folyamatot. A selyemblúz szinte széttolta szálait, és arra gondoltam, hogy vajon õ nem érzi, hogy mi történik. Érvelésemet megtoldottam olyan metaforákkal, mint például valaki nyálasan viselkedik, vagy éretlen mint egy szopó csecsemõ, nincs értelem a várakozásnak, a nyílt lehetõségeket el kell fogyasztani, mint egy friss gyümölcsöt. Talán még annak is hangot adtam, hogy éhes vagyok.
Még egy óráig beszélgettünk, és a karjáról eltûnt a lúdbõr, de a bimbók maradtak. Magam teljesen felajzottan ültem vissza a taxiba, ahol a sofõr jóformán lucskosra izzadta magát. nem gondoltam többet magamról, mint elõtte, de ez kétségkívül siker volt. Borjúbõr táskámban egy új szerzõdéssel, zsebemben egy kézzel felírt mobil számmal.
Két nap múlva már a mi irodákban bontottuk ki a részleteket. Többet kaptam, mint reméltem. De ez már egy másik, ha lehet mondani teltebb történet.
